„Erjedést, viszályt és ellenségeskedést kell előidéznünk egész Európában… és más földrészeken is. Ebből kétszeres hasznot húzunk… az országok hozzászoktak ahhoz, hogy bennünk elkerülhetetlen kényszerítő erőt lássanak… ily módon a gójok kormányai továbbra is az emberiség jótevőit és megmentőit fogják látni bennünk…"

— (Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei VII. Jegyzőkönyv)

Prof. Dr. Torma András Intézetigazgató egyetemi tanár Miskolci Egyetem

Új Alkotmányt a Magyar Köztársaságnak[1]

Bevezetés

Az állami szerveződés több évezredes fejlődését figyelembe véve az állapítható meg, hogy a végrehajtó hatalmat megvalósító közigazgatás három sajátos (kifejezetten erre rendelt), de egymással szorosan összefüggő alkotóelemnek - a szervezetnek, a működésnek és a személyzetnek - az összessége.[2]

 

--<<A kék hátterü, aláhúzott részek megjegyzések, Fáy Árpádtól származnak:

Alkotmányos kényszerhelyzet - félúton?

Ha nem a király új ruhája, akkor félúton.

1998-tól egyre szélesedő körben erősödik a felismerés, hogy alkotmányozó nemzetgyűlési munkára szüksége lenne az országnak, a magyarságnak. Egyre erősebb a felismerés, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés elmaradásának az ország hihetetlen árát, tanuló pénzét fizeti meg.

Volt olyan egyesület, amely a 90-es évek elején elnevezte magát „nemzetgyűlésnek”, és igényelte hogy velük mint nemzetgyűléssel beszéljen bárki, aki felveti az elmaradt alkotmányozó nemzetgyűlés ügyét.

Volt olyan országgyűlési képviselő, aki felállt a parlamentben, hogy alakuljanak át nemzetgyűléssé, s minő véletlen, két hét múlva közeli rokona meggyilkolta. Jobb lett volna, ha egy kicsit nyomoznak utána, miként fordulhatott elő ilyen dolog.

2000 után voltak olyanok, akik egymaguk akartak alkotmányozni, erre rendőrségi engedély szereztek, majd azt állították, hogy őket ezért a mutatványért fizetik.

A szóhasználat úgy alakult, hogy fű-fa nemzetgyűlésnek nyilvánította magát, és elvárták, hogy mindenki tudja hol a határvonal a tényleges nemzetgyűlés és a művészi produkció, a politikai akarat hangzatos demonstrálása között.

A mostani kormány nem akar nemzetgyűlést (nem áltat minket e jelszóval), viszont el akarja végezni a nemzetgyűlés munkáját: alkotmányozni akar. Felkészületlenül. Nemcsak a kormány, az ország nincsen felkészülve rá, hogy itt és azonnal teljes értékű alkotmányozást vigyen véghez.

A legnagyobb hiátus a tényleges politikai lét. A politikai test élete, életképessége. Még a politikai test életfunkcióiról sem divat eszmét cserélni. Úgy akarnak alkotmányozni, hogy elkerüljék a nehezét, a politikai test feléledését és önjárását. Mint aki zombival akar táncolni, vagy plüss mackóval.

Lehet, hogy a magyarság ideje lejárt, és nincs feltámadás tetszhalott állapotából. De ezt kevesen merik kimondani. Legalábbis ilyen nyersen. Többen úgy gondolják, hogy tapintatosan kell megoldani az ügyet, a politikai lét nélküli alkotmányosságot. Mint valami színpadon vagy inkább vidámparkban kell az embereket vezetgetni raffinált díszletek közt, amikre mindent fel lehet irkálni, ami csak szem-szájnak ingere – de nem komolyan venni.

Olyan csoda mondatokat kell például ismételgetni, mint hogy az alkotmány legyen jól olvasható és rövid. Ha a saját genetikai kódjáról rendelkezne az illető, akkor is így fogalmazna? Legyen látványos, rövid és nem érdekes, hogy a funkcióját képes-e teljesíteni?

Mivel vigasztalhatjuk magunkat? Talán azzal, hogy most a kormány mutat be olyan mutatványt, mint korábban a magányos, egyszemélyi megbízott, aki egyedül akart a Kossuth szobor tövében nemzetgyűlést tartani? A valódi alkotmányossághoz vezető útján pedig a magyarság még nem ért célhoz. Hogyan fogalmazzunk, hol tartunk? Félúton vagy inkább útközben?

Tekintsük tehát annak, ami a jelenlegi alkotmányozási mozzanat. Egy állomásnak, amely talán ki fog ejteni a száján olyasmit, mint magyar alkotmány, történelmi alkotmány, esetleg szentkorona. De élő politikai testet nem álmodnak hozzá, mert ők „demokraták” meg „köztársaság hívők”, ahogyan ama leszerepelt fajankó is állítja.

Olvashatjuk hát tanult, diplomás emberek okfejtéseit, hogy mi minden legyen a majdan alkotmánynak nevezendő alap-törvényben , alap-nyilatkozatban.

Az itt következő levélben azonban olyan kifejezések is szerepelnek egyebek mellett, mint „vissza hívható képviselők” „alkotmányozási kényszer-helyzet”.

-FÁ>>--

 

 

 

Új Alkotmányt a Magyar Köztársaságnak[1]

Bevezetés

Az állami szerveződés több évezredes fejlődését figyelembe véve az állapítható meg, hogy a végrehajtó hatalmat megvalósító közigazgatás három sajátos (kifejezetten erre rendelt), de egymással szorosan összefüggő alkotóelemnek - a szervezetnek, a működésnek és a személyzetnek - az összessége.[2] Olyan összessége, amely a polgári társadalomban biztosítja számára az Önálló államhatalmi ág státusát. Az évezredes, évszázados fejlődést, de különösen az utóbbi húsz év magyar gyakorlatát figyelembe véve azonban megállapítható az is, hogy a közigazgatásnak csupán az egyik elemére (akár csak a szervezetre, csak a működésre, vagy csak a személyzetre, illetve csak a központi-, a területi-, vagy a helyi szervekre) kiterjedő változtatás (racionalizálás) csupán átmeneti, és/vagy részeredményekre vezethet.[3] Kilényi Géza indokoltan írja 2006-ban: „Úgy vélem, ráfér közigazgatásunkra egy alapos reform. Ám mindabból, ami a legutóbbi hónapokban a közigazgatásban és körülötte lezajlott, számomra sehogyan sem akar összeállni egy átgondolt, rendszerszemléletű reform összképe. Sehogyan sem tudom reformnak tekinteni az olyan intézkedések összességét, amelynek nyomán valami, ami nem tökéletes, még rosszabbá válik, mint annak előtte volt.

Márpedig pillanatnyilag ez a helyzet."[4] Most, 2009. novemberében, megítélésem szerint 2006-hoz képest „a helyzet csak fokozódott", amire ráerősített a 2008 - 2009 évi világgazdasági válság erőteljes hatása hazánkra: a gazdasági fejlődés zuhanása, az állam teljes eladósodottsága, a munkanélküliség egekbe szökése, a helyi önkormányzati rendszer csőd-közeli helyzetbe kerülése, stb. Azt hiszem, nincs módunk tovább hátrálni: a falnál vagyunk.

1. A magyar közigazgatásnak új üzleti siker elméletre van szüksége

Azt állítom tehát: napjainkra eljött az ideje annak, hogy húsz évvel a rendszerváltás után, immár a NATO és az Európai Unió tagjaként, hozzáigazítsuk az egész magyar közigazgatást a megváltozott körülményekhez, követve Péter Drucker üzleti siker elméletének mondanivalóját. Egyetértek ugyanis Pulay Gyulával abban, hogy a rendszerváltás után Magyarországnak, és azon belül a magyar közigazgatás központi szerveinek igenis megvolt a maga üzleti siker elmélete: a gyorsaság. Közelebbről az, hogy „...minél gyorsabban létrehozni azt a jogszabályi környezetet, intézményrendszert, amely hasonlít egy fejlett piacgazdasághoz."[5] Sarkosabban fogalmazva: a szocialista államszervezetet és jogrendszert, kapitalista (polgári) államszervezettel és jogrendszerrel kellett fölváltanunk. Saját érdekünkben a lehető leggyorsabban, hiszen azonnal tőkére, lehetőleg működő tőkére volt szükségünk, megroggyant nemzetgazdaságunk helyreállításához, illetve újjá-építéséhez.

A helyi önkormányzatok esetében - megítélésem szerint - üzleti siker elméletünk a gyorsaság és az autonómia, illetve a szabadság volt, középszinten pedig az erős megye megakadályozása. --<<Íme, amit sokan feszegetnek. Miért kell a megyéket megszüntetni? Mert „üzleti siker” receptek a színfalak mögött azt mondják? És most megismétlődik az „üzleti siker” érdek érvényesülése? Ismerős az erős megyétől való óvás. De inkább ne is legyen? Fürdővízzel a gyereket? A megye mint alsó szintű helyi politikai szint inkább tűnjön el? Egyáltalán nem hiányzik? -FÁ>>-- Ehhez azt kell talán még hozzátennem: a mindezek mellett alapvető üzleti siker filozófiánk az állami, a társadalmi és a gazdasági rend gyökeres megváltoztatása, tehát egy 180 fokos fordulat véghezvitele (is) volt. Nem lehet vitás, hogy a rendszerváltás utáni üzleti siker elméletei repítették a rendszerváltó országok élére hazánkat, az 1990-es évek elején. A gond azonban az, hogy az elmúlt években nem alkottunk új üzleti siker elméletet, hanem a régi elméletet - teljes mértékben indokolatlanul, de - tovább éltettük, éltetjük.[6] Pedig figyelmezető jel lehet számunkra az üzleti siker elmélet életciklusa. Ennek lényege ugyanis az, hogy - mint láttuk - az egykor sikeres szervezetek bukása azzal függ össze, hogy még akkor is a régi elméletet követték, amikor az már túlhaladottá vált. Számomra nem kétséges, hogy a magyar közigazgatás tekintetében bekövetkező pozitív változásokhoz új üzleti siker elmélet(ek)re van szükség: --<<Nekem viszont az az érzésem, hogy a magyarországi rendszerváltás eddigi folyamata nem tekinthető egy egységesen elfogadott „üzleti siker” recept alkalmazásának. Vagy ebből a receptből sokakat kihagytak. Például az 1990-es választások előtti igazságügyi minisztériumot, amely akkor még (főleg ahhoz képest, ami utána következett) tisztességesnek mondható alaptörvény tervezetet hagyott hátra. Nem ismervén a későbbi szereplőket nem is tudott volna nekik kedvezni vagy keresztbe tenni. Ez a levél viszont úgy tesz, mintha érdeknélküli szent szakemberek az ország érdekében egyértelmű „üzleti siker” recepteket követtek volna, amelyekkel az egyetlenegy probléma az, hogy elmaradt a frissítése. Tudom, hogy ez a tudományos nyelvezet egyik paradigmája. Lehet megszokás, álca, taktika is. -FÁ>>--

a.) A központi közigazgatás tekintetében olyanra, amely a siker zálogát már nem a külső követelményeknek minél gyorsabb, formális megfelelésben látja, hanem valódi gyógymódot ígér. Stabil, átlátható struktúrát, minőségi jogalkotást, továbbá a szekvenciális helyett egyidejű döntés-előkészítést, valamint új műfajok (az ún. zöld-, és fehér könyvek) bevezetését a kormányzati döntéshozatalban.[7]

b.) A helyi önkormányzatok tekintetében pedig olyanra, amely a sikeres alkalmazkodást már elsősorban nem a szabadságban látja, hanem a decentralizáció, a hatékonyság, és a differenciált feladat-ellátás megvalósításában, továbbá mindezek eredőjeként a magyar önkormányzatok európai szintű versenyképességének erőteljes növekedésében. Ne feledjük: a magyar önkormányzatok ma már nem csak egymással, hanem az Európai Unióban működő önkormányzatokkal is versengenek: például a köz- és a magánszektor beruházásainak megszerzéséért, valamint a nagyobb uniós fejlesztési forrásokhoz való hozzájutásért. --<<De hogy az önkormányzat szolidaritást ápolhat vagy identitást őrizhet, netán helyi politikai minimál-fórumnak kellene lennie, az bizonyára nem merült fel a levél írójában. Talán az sem, hogy az előző kormányzat szétlopta az országot uniós versenyben vagy anélkül, és hogy megállítása nem gazdasági eszközökkel történt, hanem politikai választással. Ez a szerző í politikumot egyszerűen nem tekinti létezőnek (vagy mert egy gyarmaton ne áltassuk magunkat?). -FÁ>>--

c.) A központi közigazgatás (ide értve a területi államigazgatást is), valamint a helyi önkormányzatok tekintetében egyaránt érvényesítendő új üzleti siker elmélet a partnerség elvének érvényesítése, valamint az „e-government" vagyis az elektronikus kormányzás megvalósítása lehet. A partnerség elvének érvényesítése a többszintű kormányzásból fakadó Európai Uniós követelmény. Ennek lényege az, hogy a döntéshozatal az államhatalom szerveinek nem „belügye", hanem abba - központi, területi és helyi szinten egyaránt - be kell vonni minden érdekeltet és érintettet, ide értve az állampolgárok legszélesebb rétegeit és szerveződéseit is. Az „e-government'1 megvalósítása, mint követelmény alatt pedig azt értem, hogy az új információs és kommunikációs technikák és technológiák eddig méltatlanul lassú ütemű, közigazgatásba történő behatolását hazánkban fel kell gyorsítani, és annak vívmányait általánossá kell tenni a közigazgatási szervek egymás közötti, valamint a más állami szervekkel és a polgárokkal való kapcsolat rendszerében.[8] A vívmányok elsősorban a nyitottságot, az információ-áramlás (kezelés) felgyorsítását, megalapozottabb döntéshozatalt, a polgárok részvételét, a közigazgatás hatékonyságának növekedését, és mindezek révén összességében a társadalom nagyobb megelégedettségét jelentik. --<<Milyen finomságok derülnek ki ezen alkotmányozási véleményt nyilvánító levélben?! Lényegében közigazgatási hatékonyság érdekében tekinti az állampolgárok szélesebb körű bevonását megfontolandónak. Van egy nagy fül a kezünkben – akkor tartozzon hozzá egy ló, mert a csacsihoz képest aránytalannak fog tetszeni? Gombhoz kabátot varrni? Alkotmányozásról írván e-government-ről kapunk előadást? -FÁ>>--

2. Magyarországnak megújult államszervezetre van szüksége

Az új üzleti siker elméletek igenlése mellett, illetve azon túl ki kell emelnem: ezek csupán szükséges, de nem elégséges előfeltételei annak, hogy Magyarország visszanyerje versenyképességét. Ehhez ugyanis az egész magyar közigazgatás korszerűsítését kell megvalósítani, illetve - és ezt külön ki kell emelnem - az államhatalom gyakorlásának eddigi erősen központosított rendjét kell megváltoztatni. Lényegesen többről van tehát szó, mint döntéshozatali, és/vagy közigazgatási korszerűsítésről. Ez pedig nem más, mint a teljes magyar államszervezet átalakítása: egy „második államalapítás"- ahogyan azt Ágh Attila írja.[9] Igen, csakis egy „második államalapítás" szerves részeként lehet és kell megvalósítani a végrehajtó hatalom, a közigazgatás korszerűsítését!

Nem szabad érintetlenül hagyni tehát a demokratikus jogállam másik két hatalmi ágát: a törvényhozó és a bírói hatalom szerveit sem.[10] Azt az Országgyűlést, amely indokolatlanul magas létszámú, a választóitól gyakran elszakadt, nem ritkán a saját személyes és a pártérdekeket előtérbe helyező képviselőket tömöríti, továbbá azt a bírósági rendszert sem, amely gyakran nehézkesen, lassan, és megalapozatlan döntéseket hoz, és a bírói függetlenség egyébként helyes elvét hangoztatva már-már a társadalom fölött lebeg.[11]

Magyarország új üzleti siker elméletei tehát a gyökeres fordulat, a gyorsaság és a szabadság helyett - megítélésem szerint - az államszervezeti struktúra és működés átláthatóbb, stabilabb és magasabb minősége, valamint ennek folyományaként Magyarország versenyképességének jelentős növekedése lehet. Ez nem jelent mást, mint egy, a modern információs és kommunikációs technikák és technológiák adta lehetőségeket maximálisan kiaknázó, demokratikusan és hatékonyan működő, a partnerség elvét érvényesítő új államszervezetet:

- egy legfeljebb kétszáz, a választópolgárok által visszahívható képviselőt tömörítő, nem csak a pártérdekeket, hanem - a partnerség elvének érvényesítése jegyében - a társadalom széles érdekeit (mindenek előtt a civil szervezetek, a nemzeti kisebbségek és a helyi önkormányzatok érdekeit) is megjelenítő kétkamarás parlamentet,

- egy törvényesen, gyorsan és megalapozottan ítélkező, nyitott, átlátható, hatékony bírósági rendszert, ide értve egy szervezetileg is önálló közigazgatási bíróságot, továbbá

- egy decentralizációra épülő, stabil, megbízható, átlátható, demokratikus és hatékony közigazgatást.[12]

Nem feledhetjük Charles Darwin rendkívül figyelemre méltó, következő gondolatait: A természetben nem a legerősebb, nem a legnagyobb, sőt még nem is a legintelligensebb fajok maradtak fenn, hanem azok, amelyek legjobban voltak képesek alkalmazkodni környezetükhöz. Nem lehet vitás, hogy hazánk alkalmazkodni kénytelen: ezt bizonyítják a demokratikus jogállam intézményeinek elmúlt húszévi zavarai, gazdasági teljesítményünk esetenként katasztrofális zuhanásai, a magyar lakosság katasztrofális népesedési mutatói, az ország oktatási-, egészségügyi és szociális rendszerének összeomlása, és a sor sajnos még bőven folytatható lenne. A társadalmi-, gazdasági-, és jogi életnek talán egyetlen olyan területe sincs hazánkban, amely - a formán túl, tartalmilag valóban - a demokratikus jogállamiság, illetve a szociális piacgazdaság követelményeinek megfelelően működne! Éppen ezért számomra nyilvánvaló: Magyarország lépéskényszerben van, sőt továbbmegyek: alkotmányozási kényszerhelyzetben van. Messzemenően nem értek tehát egyet az Alkotmánybíróság elnökével abban, hogy „...új alkotmányra akkor lenne szükség, ha a politikai közösség alapnormája, alapértékei megváltoznának, vagy ha a jelenlegi alkotmány működésképtelenné válna. Jelenleg egyik helyzet sem áll fenn."[13]Álláspontom szerint tehát jelenleg igenis fennáll az alkotmányozási kényszer-helyzet. Hogy miért, azt rövidesen kifejtem a következő fejezetben.

3. Magyarországnak új alkotmányra van szüksége, hogy visszanyerje versenyképességét

Az Európai Unió tagjaként a Magyar Köztársaság csak akkor lehet versenyképes, sikeres és eredményes, ha lehetőségeit és képességeit kiaknázva, valamint erőforrásait egyesítve - mint oly sokszor az elmúlt ezer esztendőben - ismét végrehajtja az egész államszervezet korszerűsítését! Sok egyéb mellett ehhez persze módosítani kellene az Alkotmányt, illetve új alkotmányra lenne szükség, amelyre a jelenlegi (2009. novemberi) politikai erőviszonyok nem sok esélyt adnak. Mégis rögzíteni kívánom: álláspontom szerint eljött az ideje egy új alkotmány megalkotásának. Magam is vallom: „Az új alkotmány hozzájárulhat nemzeti identitásunk jobb megőrzéséhez. Kiérleltebb lehet a mostani Alkotmánynál: pótolhatja annak hiányosságait, egységesítheti annak töredezett szerkezetét,...részletezheti a jelenleg kifejtetlen tartalmakat, harmonikusabbá teheti a rendelkezések egymáshoz illeszkedését. A rendszerszemléletre való törekvés az a plusz, ami az új Alkotmányt megkülönbözteti az átfogó alkotmánymódosítástól."[14]

Mindazonáltal az új alkotmánynak messzemenően értékorientáltnak is kell lennie, hiszen az alkotmányfejlődés iránya - ahogyan Ádám Antal fogalmaz - egyértelműen az erkölcsiesedés. „Mellőzhetetlen az erkölcsi követelmények, szabályok fejlesztése és alkalmazása, a közerkölcsök tiszteletben tartásának...jogi előírása, valamint az e törekvések közjogi megalapozását szolgáló néhány erkölcsi alapelv, tilalom, követelmény....nemzeti alkotmányba iktatása."[15]

Összegezve tehát: új, rendszerszemléletű és értékorientált alkotmányra van szükségünk. Szubjektív és objektív okok miatt van egyaránt. A szubjektív okok alatt azt értem, hogy megítélésem szerint húsz évvel (!) a rendszerváltás után, már jócskán megérett a helyzet az 1949. évi XX. törvény hatályon kívül helyezésére. A magyar nép megérdemel egy olyan, immár a demokratikus jogállam ideje alatt született új alkotmányt, amely még a számában sem emlékeztet a rendszerváltás előtti időszakra. Az objektív okok alatt pedig három körülményt értek:

a.) Az Alkotmány Preambuluma egyértelműen fogalmaz: ,,....a jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:" Nem lehet kétségünk afelől, hogy az alkotmányozó hatalom átmeneti alkotmányt szerkesztett. „Vagyis az átmeneti alaptörvény nem új alkotmány, hanem egy alkotmányerejű szöveg, amely keretet és legitimációs alapot ad a be nem látható, nem kódolható mély társadalmi-politikai átalakulásnak."[16] Miért született átmeneti alkotmány? Sok minden mellett talán azért, mert sietni kellett, és mint láttuk, a gyorsaság és a gyökeres fordulat kimondott - ki nem mondott üzleti siker elmélet volt hazánkban. No de meddig tartson az átmenet ideje? Nem volt elegendő húsz év? Szerintem igenis, elegendő volt. Vagy valóban igaza van mindazoknak, akik azt vallják, hogy kiüresedett az Alkotmány preambuluma? Szerintem egyáltalán nem! Mélyen egyetértek tehát azzal az állásponttal, amely szerint „...a magyar rendszerváltás nem tette lehetővé az azonnali alkotmányozást, de most, közel tizenöt évvel később, a civilizált Európa közösségéhez csatlakozva, nincs ok tovább fenntartani a bizonytalanságot alkotmányos rendszerünket illetően, ebben az értelemben is le kell zárni a rendszerváltást."[17]

b.) Az Alkotmány hatályos szövege nagy számban tartalmaz, még a szocialista időkből származó jogintézményeket és megfogalmazásokat, amelyek demokratikus jogállami léte rendszeridegen, és „idegen testként" fejtik ki hatásukat, ezért létük (legalább is) megkérdőjelezhető. Ezeket tételesen felsorolja Herbert Küpper.[18]Nem igaz tehát az a közvélekedés sem, amely szerint a rendszerváltás következtében az Alkotmánynak csupán egyetlen rendelkezése maradt hatályban; „Magyarország fővárosa Budapest".

A szocialista maradványok közül hármat - a szociális jogokat, az országgyűlés szupremáciáját, és az ügyészség törvényességi felügyeletét - elemezve Herbert Küpper az alábbi következtetésre jut. „...el kell távolítani az alkotmányból a szocialista maradványokat, vagy még jobb lenne teljesen új alaptörvényt alkotni."[19] A szerző szerint ezzel hazánk megtehetné az első lépést a paternalistából a liberális államba történő átmenet útján, amely se nem jogi, se nem alkotmányos, hanem - csak a teljes társadalom erőfeszítései árán megvalósítható - kulturális fejlődést jelent.[20]20 A szerző „messziről jött ember", hiszen Németországból szemlélte és szemléli az elmúlt húsz esztendő magyar közjogi eseményeit, így szavait mindenképpen érdemes meghallgatni és megfontolni.

c.) Alkotmányunk - mint arra a fentiekben részben utaltam - számtalan sebből vérzik, a végrehajtó hatalom, vagyis a közigazgatás tekintetében különösen. így például:

- Nem találhatók meg nevesítve az államszervezetre, és annak részeként a közigazgatás szerveire vonatkozó alkotmányos alapelvek: például a pluralitás elve, a jóhiszemű és rendeltetés-szerű joggyakorlás elve, a (jóhiszemű) együttműködési kötelezettség elve, a méltányosság elve, a tolerancia elve, stb.

- Taxációs jelleggel sorolja fel a Kormány feladatait, ami a modern államban nem helyeselhető megoldás, hiszen a végrehajtó hatalom gyakorlójaként a Kormány minden olyan állami feladatot ellát, amely nem tartozik más állami hatalmi szerv feladatkörébe.

- Az utóbbi időben a miniszterelnök súlya és megerősödött, így ma már „nem első az egyenlők között", hanem ő a Kormány feje. Ezzel összefüggésben: a bizalmatlansági indítvány „konstruktív" jellege még indokolt volt az átmeneti időszakban, de ma már felesleges, hiszen „bebetonozza" a miniszterelnököt. Ezt a változást érzékeltetni kell az alaptörvényben is.

- Az Alkotmányban egyetlen szó sem esik az államigazgatás minisztériumokon kívüli egyéb központi szerveiről (autonóm államigazgatási szervek, kormányhivatalok, központi hivatalok, rendvédelmi szervek országos parancsnokságai), továbbá az államigazgatás területi és helyi szerveiről (a dekoncentrált szervekről).

- Az Alkotmányban általában, illetve összességében nem esik szó a közigazgatási szervekről: típusaikról, létrehozásukról és megszüntetésükről, irányításukról, felügyeletükről és ellenőrzésükről, feladatukról és hatásköreikről, illetve azok telepítésének elveiről és szabályairól.

- A 2/3-os törvények túlzottnak tekinthető nagyságrendje ma már nem a kormányzati munka stabilitását, hanem megbénítását eredményezi. E tekintetben is eljött az új üzleti siker elmélet megalkotásának az ideje: az ilyen törvények teljes felszámolása, vagy legalábbis számuk radikális csökkentése.[21]

- Az Alkotmányban nem találunk szabályt (követelményt) a köztisztviselői karra nézve.[22]

- Az ország térszerkezete elavult, a tényleges helyzet már messze túllépte az alkotmányos kereteket. Lásd a régiókat és a kistérségeket, illetve az ezekkel kapcsolatos problémákat, ide értve annak a kérdésnek a megválaszolását is, hogy hol működjenek hazánkban önkormányzatok?

Ahhoz persze, hogy új alkotmány szülessen, tisztázni kell egy egész sor dolgot, pontosabban: fel kell rajzolni egy, az egész magyar társadalom által elfogadható (elfogadott) és vállalható (vállalt) jövőképet.[23]A tapasztalatok azt bizonyítják ugyanis, hogy az érintettek (érdekeltek) széles-körű egyetértése nélkül eredményes (valódi) korszerűsítés nem valósítható meg! A példák ez esetben is hosszan sorolhatók, de elegendő talán csak az egészségügyi „reform", illetve az azt „levezénylő" miniszter asszony ámokfutására és bukására utalni. --<<régen ezt az élő politikai testnek mondták. Miért olyan félelmetes? Miért jobb ennél pld reális dekoncentrációról, netán szubszidiaritásról beszélni? Mert ezekkel a latinos hangzású bűvszavakkal nem kell kimondani egyúttal, hogy a politikai folyamatoknak, döntéseknek kik a jogosult alanyai? Mert ezek falanszter ízűek? Mert ezen latinoskodó szavakkal el lehet takarni olyan kérdéseket, mint a személyek természetjogilag evidens, alkotmányos pozíciója a politikumban, az államhoz való viszonyban, a gazdaságban stb-stb? Mert ezekkel a bűvszavakkal meg lehet kerülni a természetes személy és a jogi személy közti alapvető különbség kérdését (a természetes személy alanya, a jogi személy eszköze a legfontosabb emberi döntéseknek). -FÁ>>--

Egyetértésre kell tehát jutnunk mindenek előtt abban, hogy milyen Magyarországot szeretnénk. Melyek azok a feladatok, amelyeket ennek elérése érdekében a XXI. század elején, itt, Európa szívében, a magyar államnak fel kell vállalnia: külső védelem, belső rendfenntartás, egészségügyi ellátás, oktatás, környezetvédelem, stb.. E feladatokat milyen mértékben kell az államnak felvállalnia? Melyeket kell közvetlenül az államnak ellátnia saját szervezettel, és melyeket közvetve: a magán-, és a civil szektorral?[24]

Csak e kérdések tisztázása után jöhet annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a közfeladatokat hogyan helyes szétosztani az állam különböző hatalmi szervei között? A közigazgatási feladatok ellátását természetesen a közigazgatási szervekre kell bízni, de nem mindegy, hogy az államigazgatási szervekre, vagy az önkormányzatokra. Az államigazgatási szervek ugyanis hierarchikus láncot alkotva, az önkormányzatok azonban autonómiát élvezve látják el feladataikat. Ha az adott közigazgatási feladat ellátása országosan egységes megoldást követel meg, akkor azt célszerű az államigazgatási szervekhez telepíteni, viszont nem mindegy, hogy milyen szintre: központi, területi vagy helyi szintre. Ha azonban helyi közügyről van szó, akkor annak ellátását a helyi önkormányzatokhoz kell telepíteni, megfelelő forrásokat is biztosítva számukra. Ez esetben is felmerül persze az a kérdés, hogy a helyi közügy intézését a települési, vagy a területi önkormányzat szintjére kell-e telepíteni? Egyáltalán: hol működjenek önkormányzatok? Régiókban, megyékben, kistérségekben és településeken? Vagy csak régiókban és/vagy megyékben és településeken? Hogyan alakuljanak az összeférhetetlenségi szabályok: tehát megengedhető-e továbbra is, hogy egy személy a törvényhozó és a végrehajtó hatalomnak is a tagja legyen, mint jelenleg az országgyűlési képviselő polgármesterek, vagy kormány tagjai? És csak jönnek, jönnek a kérdések. Ezek megválaszolása azonban már egy (vagy több) másik tanulmány tárgya lehet.

--<<Tisztelettel és a jószándék felől elismeréssel jelzem, hogy bizony az különbözteti meg a diktatúrát (falansztert) az alkotmányosságtól, hogy ezen kérdésekre a választ elsősorban nem az állam léte, modernitása, hatékonysága felől hanem elsősorban a döntésre, életre jogosult alanyok felől közelíti meg. Az élő emberi személyek (és az általuk alkotott élő közösségek) alanyi pozíciója felől közelítve ugyanis a mérlegelésre, döntésre képes személyek száma igen megnövekszik, kiterjed (nagyobb a merítés a jobb döntések érdekében). Valamint a döntések eredményének mérlegelése is a végső egyéni és közösségi létezőt (gazdaságban fogyasztót) éri el, nála zárul a döntési körfolyamat (amint az a természetnek is megfelel). Továbbá a döntésének lehetőségével rendelkező és a következmények visszacsatolásának kitett ember és közösség valóságélménye megsokszorozza az ő teljesítő képességüket, elégedettségükről, boldogságukról nem is beszélve.

Miért is kell a magyar alkotmányos önképet nagy ívben elkerülve, a második világháborús hangulatokat erőltetve úgy tenni, mintha a magyarságnak az alkotmányos kultúrája nem állott volna toronymagasan felette annak, ami most van és amire lehetőség kínálkozik – elzárkózva a jogfolytonosság felvetésétől is? Kizárva lényegében mindenkit az alkotmányos alanyok közül, akik jónak látnák az alkotmányos hagyományokkal való szembe nézést, azok felvállalását, azokról való továbblépést? És kizárva az alkotmányos létből azokat is, akik kartális alapon vélik, hogy a jövőt befolyásolni tudják egy felfokozott megfelelési kényszerben a nyugati szervezési technika és hatalmi elvárások iránt, még a magyar politikai, alkotmányos önkép, identitás terén is?

Azt már fel sem vetem, hogy ha eltekintünk a szovjet megszállás diktátumától, akkor mi jog szerint királyság vagyunk, amelyben a mai napig nem tért vissza a közjogi békeállapot. Tehát aki köztársaságról mint megkérdőjelezhetetlen, alternatíva nélküli állapotról beszél, az olyan hatalmi erőnek kíván megfelelni, amely még mindig háborúzik, mint valami közkatona, aki hazatérvén a szomszéd tyúkjait lövöldözi halomra, mint potenciális bio-kémeket. Bizonyos értelemben igaza is lehet, ha neki fontos a hatalmi igazodás, akkor fürkéssze annak igényét. Csakhogy itt alkotmányról folyik az eszmecsere, amit a hatalomnak kell elfogadnia, hogy alkotmányosság válhasson (és nem fordítva). A király új ruhája mesét éljük meg végül? -FÁ>>--


[1]Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professzora, Dr. Berényi Sándor egyetemi tanár 2010 májusában ünnepli 80. születésnapját. A jelen tanulmányt az ezen ünnep tiszteletére készült tanulmánykötetbe írtam, tisztelegvén a nagyra becsült Professzor Úr életműve, valamint több évtizedes oktató- és kutatómunkája előtt.

Tisztelt Professzor Úr!

Jómagam - szegedi joghallgatóként - találkoztam először neveddel. Akkor, amikor 1977-ben kézbe vettem a Magyar Államigazgatási Jog Általános Rész című tankönyv 4. változatlan kiadását. (Tankönyvkiadó Budapest, 1976.) Mit mondjak: akkoriban nekem száraznak tűnt. Néhány évvel később, 1984-ben, immár államigazgatási joggal foglalkozó egyetemi oktatóként, személyesen is megismertelek. Mit mondjak: akkoriban szellemes, vidám, hallatlanul tájékozott, igazi egyéniség voltál. Mindnyájunk szerencséjére: az is maradtál. Tisztelt Professzor Úr, kedves Sanyi bácsi!

A Jó Isten éltessen Téged sokáig erőben és egészségben. Kívánom, hogy elképzeléseid és álmaid váljanak valóra a magad, a családod, az előtted tisztelgő kollégáid, és a tanulóifjúság nagy-nagy örömére.

[2]A közigazgatásról és intézményeiről lásd például Berényi Sándor: Az európai közigazgatási rendszerek intézményei című, rendkívüli figyelmet érdemlő monográfiát, amely a Rejtjel Kiadó gondozásában jelent meg 2003-ban.

[3]Tanulmányomban szándékosan kerülöm a „reform" kifejezés használatát, ilymódon (is) tiltakozva az utóbbi években a magyar közigazgatásban „reformként" megvalósított, vagy megvalósítani szándékozott törés-zúzás és rombolás ellen.

[4]Kilényi Géza: Gondolatok a kis és olcsó államról. In: Ünnepi kötet Schmidt Péter egyetemi tanár 80. születésnapja tiszteletére (Szerk.: Fürész Klára és Kukorelli István) Rejtjel Kiadó Budapest, 2006. 136 - 137. old.

[5]Az itt említett „üzleti siker" elméletet - Péter Drucker: „Az üzleti siker elmélete" című tanulmánya alapján (Harvard Businessmanager, március, 15-24. old.) - Pulay Gyula említi, a „Nincs időnk, hogy siessünk, nincs okunk, hogy várjunk" című tanulmányában. Magyar Közigazgatás 2006. évi 3-4. szám, 129. old. Az elmélet lényege az, hogy a sikeres szervezeteknek mindig van (lennie kell) újszerű és megvalósítható saját filozófiának (ötletnek). Az egykor sikeres szervezetek bukása pedig azért következik be, mert még akkor is ezt az elméletet követték, amikor az már túlhaladottá vált.

[6]Valójában az önkormányzati reform szükségessége is levezethető az üzleti siker elméletből. A rendszer váltáskori önkormányzati üzleti siker elméletünk a gyorsaság mellett, a helyi önkormányzáshoz való jog garantálása (vagyis a szabadság) volt. Ennek következtében - a tanács-rendszer tagadásaként - a rendszerváltás mámorában, élve a teljes szabadság lehetőségével, több mint háromezer települési Önkormányzat született! Ami azonban indokolható és helyes volt tizenöt, tíz, vagy akár öt évvel ezelőtt, az ma már nem járható út.

[7]Az utóbbi két körülményről lásd bővebben Pulay Gyula: i.m.

[8]Lásd ehhez Giorgio Petroni and Fanie Cloete (eds.): New technologies in public administration. 1DS Press Amsterdam, Berlin, Oxford, Tokyo, Washington D.C. 2005.

[9]Ágh Attila: Magyarország 2015: Az intézményi reformok. In: Magyarország 2015 Projekt. Fejlesztéspolitikai és stratégiai kutatás zöld könyve. BM IDEA Program Budapest, 2006. 26. old.

[10]Visszacsatolva tehát a tanulmány címére és megválaszolva a kérdést: igen, lényegesen többről van szó, mint a közigazgatás reformjáról!

[11]Az igazságszolgáltatás területén is messzemenően alkalmazhatók (lennének) azon szervezési-vezetési metodikák, amelyeket a magán igazgatás dolgozott ki és a közigazgatás is átvett az utóbbi évtizedekben. Lásd erről Lörincz Lajos: Külföldi próbálkozások igazgatási szempontok érvényesítésére az igazságszolgáltatásban. Jogtudományi Közlöny 2003. évi 2. szám.

[12]Szándékosan nem írtam, hogy „kis és olcsó" államra van szükségünk, mert ilyen - álláspontom szerint - a demokratikus jogállam keretében nem létezik. Teljes mértékben egyetértek tehát Kilényi Gézával abban, hogy „legszívesebben elfelejteném ezt az egész agyrémet. Helyette célul tűzném ki a hatékony és költségtakarékos közigazgatás kialakítását, ahol egyetlen fövel sem dolgozik több ember, mint ahányra az adott feladatok eredményes ellátásához szükség van, de kevesebb sem." Kilényi Géza: Gondolatok a kis és olcsó államról. In: Ünnepi kötet Schmidt Péter egyetemi tanár 80. születésnapja tiszteletére (Szerk.: Fürész Klára és Kukorelli István) Rejtjel Kiadó Budapest, 2006. 145. old.

[13]Paczolay Péter: Magyar alkotmányjog 1989 - 2005. In: A magyar jogrendszer átalakulása. (Szerk.: Jakab András és Takács Péter) Gondolat - ELTE ÁJK Budapest, 2007.1. Kötet. 64. old.

[14]Nagy Gusztáv: Szükségünk van-e új alkotmányra? In:A jogállamiság 20 éve. Tanulmánykötet (Szerk.: Smuk Péter) Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Konferenciája. Győr, 2009. 55. old.

[15]Ádám Antal: Az alkotmányos jogállam fejlődési irányai. In: A demokrácia deficitje (Szerk.: Csefkó Ferenc és Horváth Csaba) Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Pécs, 2008. 139. old. Megjegyzés: ugyanerre a következtetésre jut Kiss László is: Jogállamés/vagy élhető állam. In:A demokrácia deficitje (Szerk.: Csefkó Ferenc és Horváth Csaba) Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Pécs, 2008. 145. old.

[16]Szoboszlai György: Az „átmeneti" alkotmányos berendezkedés szerkezeti törésvonalai, in: A demokrácia deficitje (Szerk.: Csefkó Ferenc és Horváth Csaba) Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2008. 147. old.

[17]Halmai Gábor: A magyar alkotmányjog átalakulása 1985 - 2005. In: A magyar jogrendszer átalakulása. (Szerk.: Jakab András és Takács Péter) Gondolat- ELTE ÁJK Budapest, 2007.1. Kötet 54. old.

[18]Herbert Küpper: Die ungarische Verfassung rtach zwei Jahrzehnten des Übergangs. Einführung mit Textübersetzung. Studien des Instituts fúr Ostrecht. München Bd. 56, Péter Láng, Frank fürt/M. 2007. 8-9.

[19]Herbert Küpper: A szocialista maradványok szerepe a magyar alkotmányban. Fundamentum 2007. évi 4. szám, 58. old.

[20]Herbert Küpper: uo.

[21]Joggal írja egy szerző: „Alkotmányunk a kölcsönös bizalmatlanság okmánya. Ezt igazolja, hogy 51 féle döntéshez igényel 2/3-os többséget. Ezek közül 7 esetkörben nem törvényhozásról van szó (személyi döntések, házszabály, stb.) 44 viszont törvényhozási tárgy. ...Az Alkotmány a 2/3-os törvényeket illetően a kormányoldalt és az ellenzéket együttműködésre kényszeríti, ami ellentétes a hatalomgyakorlás egyszeregyével Nyilvánvaló, hogy a 2/3-os törvényeket....az ország jövőbeni fejlődése érdekében ki kell iktatni." Kiss Elemér: Az ország kielégítő kormányzásának akadályai. Közigazgatás-tudományi Közlöny 2009/1-2. szám 98. és 99. old.

[22]Lásd erről bővebben: Somogyvári István: A közigazgatás szervezetrendszerével Összefüggő szabályozási tárgykörök egy új alkotmányban. In: Ünnepi kötet Schmidt Péter egyetemi tanár 80. születésnapja tiszteletére (Szerk.: Fürész Klára és Kukorelli István) Rejtjel Kiadó Budapest, 2006. 250 -261. old.

[23]Ahogyan egy volt miniszter fogalmaz: „Készüljön egy stratégiai országprogram, amely az ország továbbfejlődése szempontjából leglényegesebb, hosszú távon megvalósítható reformcélokat foglalja magában. A program kidolgozását a civil szférára kell bízni, ....és kidolgozásában szervezetszerűen nem vesznek részt a pártok, a kormány és a parlament sem." Kiss Elemér: i.m. 96. és 97. old.

[24]A szakirodalom ebben a tekintetben is figyelmeztet: „ A nyugati demokráciák alkotmányos rendszerei ma még a liberális demokráciának a nemzetállamhoz kötődő modelljére épülnek fel. Azonban a globalizációs folyamatok ennek a kapcsolatnak a fellazulására vezettek, és aláássák a liberális demokráciának Rousseau és Kant modelljére épülő legitimációs alapjait, anélkül, hogy új demokratikus legitimáció alapjait teremtenék meg. Ez a folyamat nem más, mint a „governance koncepció" megvalósulása, melynek magva az a felismerés, hogy a mai demokratikus társadalmakban már nem létezik valódi központi autoritással rendelkező szervezeti irányító mag, hanem különböző aktorok, különféle rendszerszinteken, kommunikációs hálózatokban kapcsolódnak össze, és ún. tárgyalási rendszerekben, konszenzusos alkudozásokban alakítják ki véleményüket, amelyre a parlament csak utólagos jóváhagyását adja." Udo Bermbach: A demokrácia problémáiról. Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Budapestiensis XLMI. (2006) 238. old.