Balliberális körök ismét kéjes élvezettel marcangolják a nemzeti radikálisok táborát, mivel a napokban Budaházy György úgy döntött, hogy független jelöltként indul majd a 2010-es választásokon.
No, nem akar ő igazán képviselő lenni, a parlamentáris demokrácia jelen formájában már nem hisz (mint ahogy abban sem, hogy ezt a rendszert belülről meg lehet változtatni; s milyen igaza van, tegyük hozzá). Egyszerűen arról van szó, hogy a korrupt hatalom sarokba szorította, így nem maradt számára más választás: kénytelen bizonyos mértékben kompromisszumokkal béklyózni eddigi harcos kiállását, és kihasználni egy olyan kiskaput, amellyel a politikusaink igen gyakran visszaéltek már. Ez pedig nem más, mint a mentelmi jog.
Sokat rágódott ezen a döntésen Budaházy, de végül arra jutott, hogy muszáj kijutnia – még ha csak egy rövid időre is – a börtönből, hogy találkozzék a szeretteivel, akikkel immár több, mint fél éve nem beszélhetett (legfeljebb csak a tárgyalásokon futólag), és ami talán még ennél is fontosabb, hogy végre részletesen beszámolhasson a nyilvánosság előtt a vele történtekről. Hiszen míg például a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjai szabadon nyilatkozhattak a különböző médiumoknak (emlékezzünk csak a becsületes bodzaszedővel készült, „én nem láttam, nem hallottam semmit” interjúra az RTL Klubon), addig Budaházyhoz senkit sem engedtek be. Mindössze néhány levelet engedélyeztek a számára, ami egészen elképesztő, tekintve, hogy fél év elteltével még mindig nem láttunk egyetlen egy épkézláb bizonyítékot sem, sőt, valójában még azt sem lehet igazán tudni, hogy pontosan mivel vádolják őt! Terrorizmus… ennyit mondanak. Néha dobnak egy-egy csontot a sajtónak, szorgalmasan mutogatják a tárgyalásairól készült felvételeket, csak rendszerint azt felejtik el hozzátenni, hogy ezeknek a tárgyalásoknak az égvilágon semmi közük a terrorizmus vádjához és az előzetes letartóztatásához. Legutóbb a szovjet betonfallosz megrongálásának ügyét tárgyalták (alább a videók), amin egyébként nem is volt mit igazán tárgyalni, hiszen Budaházy már korábban beismerő vallomást tett. (Emelje fel a kezét, aki azt állítja, hogy nem gyönyörű látvány, ahogy Budaházy hathatós segítségével az emlékműről a címer a vörös csillaggal együtt a földre hull!)
Tehát az elmúlt fél év történéseinek fényében maximálisan érthető, hogy Budaházy most már nagyon ki akar jutni. Ki nem akarna ilyen helyzetben? Koholt vádak alapján, egyértelműen politikai indíttatásból tartják őt fogva. Eddig tisztességgel állta a sarat, kitartása minden hazafi számára példaértékű! Elég megnézni a bíróságon készült felvételeket. Símaszkos kommandósok gyűrűjében, kéz- és lábbilincsben, mint valami tömeggyilkost, vezetik be a tárgyalóterembe (ha poénkodni szeretnék, azt mondanám, hogy már csak a Hannibál-maszk hiányzik róla), de ő mégis mosolyogva, egyenes gerinccel, igazi harcos módjára állja a megaláztatásokat! Bárhogy is próbálják, nem tudják őt megtörni!
A savanyú hangok persze máris megjelentek, mikor kiderült, hogy Budaházy a bő fél éve tartó megaláztatásoknak egy kiskapu kihasználásával próbál véget vetni egy kis időre. Főként a balliberálisok csámcsognak ezen, gúnyolódva elvtelen patkánynak nevezik őt, miközben hozzáteszik: „íme, a ti nagy hazafitok a mentelmi jog mögé bújna!” Tehát továbbra sem azt sérelmezik, hogy valakit gyakorlatilag politikai megrendelésre, bármiféle bizonyíték nélkül börtönöznek be ebben az országban, hanem azt, hogy nyolc hónap börtön után (elzárva a nyilvánosság elől, miközben még a Sztojka-félék is megszólalhatnak) az illető végső elkeseredésében megpróbál kiutat találni! Kedves, balliberális faszfejek! Bár nem szép dolog, tudom jól, azt kívánom nektek, hogy egyszer ti ízleljétek meg a magyar gazságszolgáltatás abszurd működését, és ti töltsetek fél évet holmi terrorizmus vádjával előzetes letartóztatásban a szeretteitektől elszakítva! Amíg ezt a próbát nem álltátok ki, addig ne csaholjatok a pálya szélén kuporogva erkölcsről, morális kérdésekről és hazafiasságról!
Nem tudok elmenni szó nélkül a Jobbik produkciója mellett sem, amit a Budaházy-üggyel kapcsolatban alakított az elmúlt napokban. Igaz, a Jobbik eddig sem volt a kommunikáció bajnoka, de ilyen szintű fejetlenséget és gyermeteg amatörizmust borzasztó fájdalmas volt végignézni! Nyílt levelek röpködtek jobbra-balra a kurucon, gyakran egymással szöges ellentétben álló véleményekkel. Morvai támogatja Budaházyt, Novák nem, aztán mégis, de csak egy kicsit, majd a kurucot csúsztatással vádolta, erre a kuruc vádolta őt csúsztatással, ezután a Szent Korona Rádiót vádolták ugyanezzel, de ezek után már egymással is gondjuk volt (nem vicc, egyik kuruc-szerkesztő a másik ellen!), majd olvasói levelek, meg FankaDeli okosságai következtek, miközben a Jobbik elnöke, Vona Gábor egy mukkot sem szólt. A balliberálisok pedig hátradőlve, röhögve nézték az esetlen show-t egy forró kakaó mellett!
A fejetlenség persze érthető. Ilyen az, kérem szépen, amikor egy, magát radikálisnak nevező párt két lovat kíván megülni egy seggel. Óhatatlanul vergődés és kínszenvedés a vége. És ha a Jobbik nem dönti el nagyon gyorsan, hogy voltaképpen mi akar lenni, akkor ez a megfelelni vágyás előbb-utóbb fel fogja őrölni a pártot. Ugyanis képtelenség egyszerre radikálisnak lenni, és közben megfelelni ennek a korrupt parlamentáris demokráciának és balliberális holdudvarának. Vagy az asztalra csapnak markánsan, vagy hagyják a francba az egészet! Mert amit például a Jobbik alelnöke, Novák Előd előadott minap a Mokkában („Én hiszek ebben a demokráciában, Demcsák tanár néni, ugye kapok piros pontot?”), azt én semmi esetre sem nevezném nemzeti radikalizmusnak!
Kommentár 
