|
 Ifjúkoromnak hajnalán amolyan járásszékhely-féle volt Abaújszántó. Szántó, ahogy az itteniek mondják, érdekes, furcsa település. Az Eperjes-Tokaj-i hegylánc utolsó láncszeme.
Itt maga a történelem jár: északnak a boldogkői vár, délnek pedig Monok. Itt született Kossuth Lajos kormányzó és mintegy 150 évre rá a rendszerváltásnak is nevezett görcs miniszterelnöke, Németh Miklós. Monok és a boldogkői vár között félúton emelkedik a Sátor-hegy hatalmas koporsója. Utána már csak alacsony dombok, lankák, azután a végtelen sík mutatja a bámészkodónak, itt a Hegység vége. Tetszik ez a hely a Mindenhatónak is; örül itt minden, a természet tarka virágokkal, a pacsirta az égi magasból dicséri Istent Gyönyörű ez a békés táj, gyönyörű! A hegy tetején álló kereszttől átlátni egészen a Tátráig… 
Alattam a terjeszkedő település, a Fehér-hegy, Görbe-völgy, a Felső-tisztás. A templom melletti százesztendős málló kövű házban - ahol rendre minden nyáron a vakációmat eltöltöttem - ma is hatalmas hortenziák bólogatnak. Él ez a vén épület ma is. Ám az egykor forgalmas strand medencéjét mára gyep és gyom veri fel, a nemrég még sűrűn látogatott Köszvényes-forrásnak a hely sincs már, megette azt a fene…elvégre egy szabadon folydogáló gyógyforrás nem hoz hasznot a káeftének…ma még. Nicsak, ebben az ódón házban lakott Szokoly Tamás bácsi, aki jó barátja volt Mikszáth Kálmánnak is. P i s t a bá’ a falu harangozója, aki azóta is minden hírt nagy szorgalommal jegyez fel. Ma portás az öreg az egyik itteni izraeli cégnél. Éhbérért. De hiába, no, élni köll! Aztán elmegyünk az öreggel a jobb napokat is látott házába. Házába? Vén, düledező porta az a golopi út alatt, a patak partján. Egykori jómódot eláruló oszlopai még ma is állnak, de a kerítést már rég feltüzelte az öreg, már csak a vastag bodzaerdő és a ráfutó iszalag tartja egyben a szállását. Az udvarból aztán leereszkedünk az omladozó pincébe, mert azért errefelé minden háznak megvan a maga borospincéje is. Az itteni ember mindig is megadta a módját. Isten bocsássa meg, az öregnek rendkívül silány bora van, de nem merem megsérteni, hát iszom. A szó, az egyre ritkábban hallható magyar szó megindul… - Nem ismer itt engem már senki, szinte valamennyien elköltöztek innét. - Talán meg is haltak… - Hát fiam, ha kimész a temetőbe, hát csak sűrűn köszönj a fejfáknak, hisz te mindet ismerted… - Pistabá’ hát a papék hol vannak? Üresnek láttam a paplakot… - Ne is kérdezd…elmentek azok is a jobb megélhetésért…közelebb Pesthez. Elköltözött már innen az Úristen is! - Már nem húzza a harangot? - Méghogy a harangot, hisz azt már évekkel ezelőtt is villanymotor húzta. A harangnak szólnia kell, de a templom üres. Az öreg elgondolkodva kortyolgatja a lőrét…ezek az új jöttmentek már szóba se állnak velem, ők már azt tesznek, amit csak akarnak. Az utcán elfordítják a fejüket, hogy ne kelljen köszönni. Tegnap szállóvendégek jöttek külföldről, a jóég tudja, honnan. Belepisiltek az ágyba, aztán szépen visszaágyazták. Némelyik még számolni sem tud. Ez a külföld? Erre hajtott István király? Ez az a nyugati kultúra, amire fel kell néznünk? Én legalább érettségivel a klozetot pucolom. Örülök, hogy van munkám. - Ha lenne hová, elmenne innen? - Nézd fiam, magyar ember inkább meghal, de nem szívesen megy el máshová. Asszony? Az én koromban? Ugyanmá’….Pedig ha kell, kiszámolok ide az asztalra ötszázezer forintot akár azonnal…inkább elosztogatom a testvéreim között. És én vagyok itt a mindenes, a kertész, a portás, és ha kell, a német tolmács is. - A testvérei, akik között a pénzt szétosztotta, meghívták-e már? - Híttak, de nem mentem. Nem nekem ott, városon. Meg aztán itt van ez is - néz szeretettel a vakarcs kutyára. Ki látná el…Na, igyunk egy csöppecskét. Ezeket az üvegpoharakat az udvaron félig a földbe taposva találtam. Teherautó kereke nyomhatta bele, mégsem törtek össze. Hát, ennyi maradt öregségemre, látod-e? Engen innen már csak a Szent Mihály lova visz el. Jaj, szerettem volna még neked megmutatni a facsemetéimet, de már öreg az este. Éjfélbe hajtott, de az öreg még mindig mesélt. - Tavaly novemberben aztán betelt a pohár - néz hamiskásan az öreg a pohárra…elsején a cég kiadta az egész épületet a nagy teremmel valami emeszpés-eszdéeszes társaságnak. Valami enyertét vagy miajófenét akartak itten alakítani, de aztán nem jött össze nekik. Hangosan bömbölt a zene. Én meg, mivel Halottak Napja volt, mindegyik sötét ablakba kiraktam egy-egy égő gyertyát. Aztán lementem közibük csak úgy, pizsamában, Elémáll egy szemüveges, zsíros arcú férfi, kérdi, mit akarok, mer’hogy ő itt a menedzser. Mondom, engem ez nem érdekel. Nézzenek az ablakba, halottak napja… Azt mondja erre, mi nem vagyunk hitesek…így, hitesek. Nem arról van szó, mondom, hitesek-e vagy nem, ilyen napon legyenek tekintettel a mások bajaira is. Diszkózni holnap is lehet. Aztán mégis mindenki hazament. Egész éjjel vártam a feketelevest, de még reggel sem történt semmi. Hanem úgy déltájt mondogatták ám a piacon az emberek…annak az éjszakai bulinak csaknem minden tagját mint fehér galléros bűnözőket elvitte a rendőrség…valami igen nagy bűnük derülhetett ki itten, de nem csak nekik, az előző igazgatónk is vastagon benne volt. Így hálálta meg a Jóisten a Halottak Napját, engedett tovább dolgozni. Harsogó adjistennel köszön be egykori barátom, a kövér Kolompár Kázmér a bodzásból. Nem fogott ki rajta sem az idő, tán csak a haja fehéredett kissé…Lopni jött-e vagy csak gombát szedett? No de éjfélben? Ő azt mondja, szegfűgombát jött szedni. A zsák gyanúsan nagy, de lehet, hogy a szegfűgombák ilyen hatalmasra nőnek errefele. Ki tudja… Mindezt csak azért írtam le ide, mert hírét vettem az öreg B o d ó Pista bácsi halálának. Ismét kevesebben lettünk egy jó magyar emberrel. Most már elárulom: az öreg Bodó - így mondta nekem - egyenes ági leszármazottja a Boldogkő-i vár első urának és a híres Bodó menzetségnek - innen a vár neve. A vár ma múzeum, egy káefté üzemelteti Sappard program keretében. Az asszonyok szorgoskodnak a takarításban…holnap egy japán és egy amerikai csoport érkezik…és ez a fontos mostan. Na és az öreg Bodó, a harangozó? Ő már a Nagyisten háza előtt sepri és gereblyézi a templomkertet. Mert idelenn már elgereblyézték felette a földet. De azért az Úr majd juttat neki is egy harangot, egy lélekharangot. Hadd húzza meg Magyarország felett… (Megtörtént eset alapján írta: Czékus Jób) |
Publicisztika 
