|
 Nem tudom, megfigyelték-e, a fövárosi "viszonylatokon" - ahogyan a BKV finomkodó udvariassággal nevezi saját lepusztuló jármuveit - ma már az utasok nem szemben ülve teszik meg a számukra kirótt útvonalat, hanem még véletlenül sem nézve a szemben ülö utasra inkább mindkét lábban az utastér felé fordulnak. Teszi ezt még azon az áron is akár, hogy akadályozza az álló utastársakat.
De ami még ennél is érdekesebb, hogy a minap Abaújban dolgom lévén, vonattal utaztam Szerencsig. Régen jártam már arrafelé, s azokra az utakra emlékeztem, amikor a hosszú vonatozások alkalmával a szemben ülok egymás szemébe mertek nézni, Uram bocsá’ még köszöntek is egymásnak. Aztán jött a kerék kopogtató bácsi a hosszú kalapácsával, megkocogtatva a vagon kerekét. Aztán az induláskor a piros sapkás indító bácsi a hóna alá csapva az indító tárcsát feszesen tisztelgett, s a szerelvény „szikraesot fújva” megindult. A bácsi csak a szerelvény teljes elhaladása után lépett vissza a házikójába. Igaz, ma már házikók sincsenek. Ma már nem tiszteleg a MÁV alkalmazott sem…lassan elmegy innen az utolsó vonat is.
"Cukorkát, csokoládét, kávét tessék" - lépett be - még a gozösök idejében - kosarával a vasutas. Ekkorra már rendszerint elokerült a kosarakból, szatyrokból a hazai is és kezdetét vette a beszélgetés. „Ezt kóstolja meg, lelkem, na, csak egy katonát!” Honnan jövök, hová megyek, merre van ez vagy az, vastag cigarettafüstben vitattuk meg a világ dolgait.
Aztán piros pontokért elkárhozni kész úttörok, majd törkölyszagú kiskatonák szálltak fel és le.
Pörgött, forgott velünk a világ.
Ám az "ICI"-n , az express vonaton már nyoma sincs ennek a régi pezsgésnek, ma már szigorú a rend, mindenki oda ül, ahová a jegye szól. Köszönés nincs, és kerüljük egymás pillantását. Ezt az újságba burkolódzással lehet elérni. A vezeto vezet, a kalauz - bocsánat, jegyvizsgáló - pedig jegyvizsgál. Végül aztán hármas gong jelzni, hogy bitte, plíz…szóval a lényeg, hogy már Szerencs következik.
Itt kell Szántó felé átszállnom. A vicinális ötvenöt éve ugyanarról a vágányról indul ma is. Akkor még, 1955-ben hadirokkant szórakoztatta szájharmonika muzsikájával a nagyérdemut, akadt egy-egy forintocska adomány.
- Messzirol jön? - rezzent fel révülésembol egy rekedt hang. Na hiszen, még én írok itt a beszédkészség hiányáról? Tessék, most aztán megkapom, ez a szakadt bácsika fog szórakoztatni az úton.
- Peströl
- Akkor nem is tudhatja. Megszüntették a Hegyköz összes szárnyvonalát, ezt is csak Szántóig hagyták meg.
- Micsoda, csak Szántóig? És aki tovább akar menni Göncre vagy Németibe,
- Akkor már csak a lovaskocsi marad, mert a busz hol jön, hol nem, de még ez mind semmi - legyint az öreg - van más is.
- No, mondja!...Aztán lassacskán megtudom, hogy ez a korán megöregedett férfi a közeli mezogazdasági szakiskola igazgatója, akit három éve kirúgtak az iskolából, mert a diákoknak eloadást tartott a nehézfémek élelmiszer-növényekre gyakorolt mérgezo hatásáról. Hogy a májban ezek a fémek felhalmozódnak, és mivel a máj nem tudja ezeket lebontani, évekkel késobb májrákot okozhaznak.
- Hát nem kell a szolobe, pláne a híres tokaji szolobe kitenni ezt a trágyaföldet - adom meg a jó tanácsot.
- Könnyu azt mondani, ezt mi is tudjuk.
- Hát akkor?
- Idehallgasson, mi már 2001-ben kaptunk egy kötelezo felszólítást, hogy a holland trágyát népszerusítsük itt nálunk. "Holland trágyát magyar földre" - ezt lehetett olvasni a kitett plakátokon. Ezeken adták tudtára annak a hülye magyar parasztnak, milyen jó is a holland trágya. Persze mi, tanárok tudtuk mindjárt, a cél az volt, hogy a feldolgozott sertés és baromfitrágyát idehoznák bezsákolva. Elso lépcsoben néhány próba-szállítmány érkezett, amit le kellett szórni eloször nálunk, a Tangazdaságban. Közben megtudtuk, hogy a hollandok a híg trágyát belocsolják a földbe, ami leszivárogva már a talajvízkészleteket veszélyezteti. Ezért 5 millió kiló ilyen szervestrágyát hoztak be eloször hajóval. Az EU viszont eloírja, hogyha egy határt túllép a talaj szennyezettsége, az állattartást korlátozni kell, éppen ezért az állati ürülék szakszeru elhelyezése már-már megoldatlan problémát jelent Hollandiában. A leleményesebb, gazdagabb farmerek éppen ezért pénzt is hajlandók fizetni annak, aki képes „befogadni” a trágyájukat, magyarán: nem az fizet aki a trágyát befogadja, hanem az, aki árulja, elkerülve ezzel a tenyésztési engedélyek korlátozását is, amit a zöldek követelnek.
Tudja-e, hogy a holland trágyafelesleg egynegyede itt. Magyarországon landol? Csak most januárban tudtuk meg, hogy Magyarország nagy mennyiségben akar holland trágyát importálni. Ez pontosan azt jelenti kedves uram, hogy évi 5 millió kiló foszfátról, azaz egymilliárd kiló m é r g e z e t t trágya kiterítésérol van szó!
Miért kell nekünk a hollandok szekerét tolni, mondja, miért?!
Miért éppen mi hozzuk jobb helyzetbe a nyugat-európai parasztokat, akik állami támogatással felnevelt disznaikat és marháikat majd szintén itt fogják eladni nekünk.
Miért, mondja meg!
Na Isten megáldja, itt leszállok.
A piros kisvonattal még pár állomást utazom, közben számolok: igen, igaza van a tanár úrnak. Még arra is képesek vagyunk, hogy az o boldogulásukért beszennyezzük a jó, magyar földünket. Ugyan mi másról lenne szó, mert ha valóban jót tenne a földnek a holland trágya, akkor majd bolondok lennének nekünk úgy adni, hogy még fizetnek is érte.
De azért az EU-nak is tiszta igaza van, ne ugráljunk.
Ha így megy tovább, akkor már csak ido kérdése, mikor járunk saját országunkban egy szál gatyában - és bokáig trágyában!
(Czékus Jób) |
Publicisztika 
