Ismét elment egy magyar... Nyomtatás
2010. Március 06., szombat - 19:00
Ez ma nem számít már hírnek, hiszen az egyre inkább terjeszkedő, szaporodó cigányoknak kell a hely…
Egyre több a magyar halott, az értelmetlen, erőszakos halállal elmentek száma…mi meg csak nézünk egymásra…komoran, sötéten…nem értük magunkat…odafönn az Úristen tájékozatlanul keresi a helyet nekünk, nem tud már lassan hová tenni bennünket.
Az ősi magyar föld, ÚZ FÖLDJE, az Uzsok-vidék, Úzs-folyó és persze - Ózd. Hajdani szín magyar vidék. Árpád vérének első állomása.

 

Az idős néni, kilencven felett - ugyan, kinek ártott, kinek lehetett útban?

Egy idős hölgy, aki még Trianon idejében született, láthatta a tanácskormány vérengzésének eredményét, később a Vörös Hadsereg hömpölygését. Az ’56-os Forradalom folyamatát már érett, felnőtt fejjel élhette meg;
 
Aztán a magát „rendszerváltásnak” is nevező görcsölést még újabb húsz évvel élte túl. Az egységes anyag kiveti magából az idegen testet…
Magyarországon a magyar ember már idegen testnek számít, lassan gaz és dudva veri fel a magyar ugart.
 
A néni pedig elment csendesen, távozásáról nem tudott senki.Letettük a kegyelet virágait a sírra….
 
A temető ismét lecsendesül, az emberek haza mennek, folytatódik az élet. Pár méterre kifakult művirág-csokrot zörget a szél;
 
Az emberek még ejtenek néhány jó szót, aztán kocsiba, vonatra ülnek. A helyi ismerősök is búcsút vesznek egymástól.
Lehet, talán egy sóhajtást sem ér meg egy magyar asszony halála, csak legalább abban lennék biztos, hogy az Öregisten ejtett egyetlen könnycseppet érte…
 
A helybéli asszonyok nehézkesen útnak indulnak, menni kell, mert elhűl otthon a leves.
 
(Czékus Jób)