„A magyar végzet abban rejlik, hogy örökké elvétjük az időmértéket… Mindig abban bízunk, hogy intézkedik a Magyarok Istene, és a történelem megvár minket, pedig az megy a maga útján… Aztán bűnbakot keresünk, átkozódunk meg búsulunk… valami hiányzik belőlünk: a bátorság az önismeretre.”

— (Féja Géza: Visegrádi esték)

 

RadioFeleségemmel napról napra hallgatjuk a rádiókat, nézzük a televíziós csatornákat, és már elhatároztuk, hogy soha többé nem kapcsolunk be semmiféle hírforrást. Hogy már nem hallgatjuk tovább a szörnyűségeket és a nyilvánvaló hazugságokat.

Aztán  -  mégiscsak bekapcsoljuk a hazugság ládáit.

Közben elhatározzuk, hogy soha többé nem olvasunk újságokat, hisz úgyis tudjuk, kinek szolgálnak, tudjuk, hogy igen magasból  -  Izraelből  -  egyetlen kéz irányítja a lapokat is,  mint valamiféle marionettfigurákat. A csillag hat ágáról lefityegő láthatatlan cérna kormányozza a butus világot mostan.

De aztán - mégiscsak fellapozzuk az újságokat is.

És azért kérve kérem feleségemet, na lapozzon, ne olvasson fel nekem már semmit. Aztán mégiscsak kérem, folytassa a felolvasást, és mondom neki én is, amit hallok, olvasok. Erre ő kéri, ne mondjam tovább.

Aztán dohogva kér, mégiscsak mondjam tovább.

Általam különösen tisztelt emberekről hallok, olvasok, olvasok Mindszenty hercegprímás harcáról, olvasom Prohászka Ottokár remekmívű írásait. Olvasok okos, megalapozott véleményeket a forradalom igazságáról, a forradalmár fiatalok igaztalan haláláról.

Nem találunk írást, közleményt  Budaházy Gyuri bűneiről, rémtetteiről, mert hiszen valaminek csak kell lennie a Gyuri füle mögött, ha a Fidesz-kormány egy év óta nem hajlandó foglalkozni érdemben ezzel az üggyel. Koronkint megrázzuk a lapokat, hátha kihullik valami, ami igazolja, Gyuri mégiscsak címeres gazember.

De nem találunk semmit, sem pro sem kontra.

Persze hallom, látom ám, közben jót humorizál felettünk még ma is a szolgák médiája, mintha legjobb rendjén menne dolga...

És - továbbra is gyalázkodik a rossz lelkiismeret.  Össztüzet nyit saját népére. A mi adóforintjainkból működő csatornák egyre ádázabb, aljasabb módon gyúnyolnak ki  bennünket, amelyik ezt nem teszi, az "csak" finom csúsztatással magyarázza félre dicső őseint tetteit. Ami lehet, még veszélyesebb gyermekeink számára.

Kimondani a szabad véleményt?

Ugyanmár!

Azt ma sem szabad. Mert ezt azonnal magukra veszik a basáskodó, basáskodható nagyságok, és ütnek érte, vagyis teszik, amihez értenek.

Azt kívánom, kifogyjon már végre a még pislákoló nemzeti sajtó mondanivalója.

Én mindmáig jónéhány fenyegető, szidalmazó levelet, telefont kapok. Igaz, száll a fejemre időnként dícséret is, de az átkok száma magasabb.

A kétharmados győzelemmel kekeckedő kormány a milliónyi szavazattal elhiteti a jámborokkal, hogy próbálja vezetni ezt a rongyos országot. Szeretném azt hinni, kicsinyke reménnyel, ezért ugrok ki hajnalonként az ágyból, és kapcsolom be a rádiót, bizakodással hallgatva az esetleges változás kicsi hírét.

Hiába!

Ezért kérem a Lelkiismeret megújult honlapjának szerkesztőit, szóljanak, írjanak már egyre többet a névtelenekről is, a közelmúlt névtelenjeiről is, a magyar Ivan Gyenyiszovicsokról, a finn erdőkben hetven évvel ezelőtt  sílécükkel hangtalanul tovasikló finn hazafiakról, a magyar rongyosgárdáról, az '56-os kisfiúkról, 2006 névtelen hőseiről.

"Ha mondanod kell, ó, mondd..."

(: Czékus Jób L-88 :)