„…A magyaroknál minden mást, aki idegen, előnyben részesítenek vezető helyeken…”

— (Elhangzott mester  Magyar Pál, a bolognai egyetem szerzetes tanára, domonkos-rendi tartományfőnök szájából 1231-ben.)

Orszagzaszlo2006-ban, Rogán  Antal parlamenti képviselő (Fidesz),  az önkormányzati választási kampány időszakában kijelentette, hogy amennyiben megválasztják  Budapest V. kerületben polgármesternek, akkor  eltávolíttatja a  szovjet emlékművet a Szabadság térről.

 

I.  

1950. május 1-én, Vorosilov marsall önkényes intézkedésére, felállították a Szabadság téren a"felszabadító" Szovjet Hadsereget dicsőítő  emlékművet, miután  ledózerolták a téren  lévő Ereklyés Országzászlót, a magyar nemzet egyik szimbólumát.    Rákosi Mátyás és bandája asszisztált a megszállóknak, vörösre tapsolták tenyerüket,  az avatóünnepségre odasereglett (odarendelt) díszes  vendégek.

II.

A rendszerváltozást követő években szóba került a szovjet címerrel  és  ötágú vörös csillaggal  dekorált  emlékmű eltávolítása, de  arra való hivatkozással, hogy szovjet katonasírok vannak az emlékmű alatt, levették a napirendről ezt a  kérdést. 2000-ben,  a Szabadság tér átrendezése során, az  emlékművet eltávolították a helyéről és megállapítást nyert, hogy azon a területen katonák földi maradványai nincsenek. Ennek ellenére, Szabó János  honvédelmi miniszter levélben nyugtatta meg az Orosz Föderáció budapesti nagykövetét, hogy személyesen garantálja a szovjet emlékmű eredeti helyére  való visszaállítását.  "Becsületére váljon", -  álta a szavát!

III.

2006-ban, Rogán  Antal parlamenti képviselő (Fidesz),  az önkormányzati választási kampány időszakában kijelentette, hogy amennyiben megválasztják  Budapest V. kerületben polgármesternek, akkor  eltávolíttatja a  szovjet emlékművet a Szabadság térről.  Rogán  a választópolgárok bizalmából (illetve szavazataik alapján)  2006-tól  a főváros V. kerületének a polgármestere...

IV.

2008. október 3-án Rogánnak eszébe jutott (juthatott), hogy egy emlékmű eltávolítására tett  ígéretet a választóinak,  ezért sürgősen intézkedett, hogy október 4-én, a hajnali-korareggeli órában  távolítsák el  a Szabadság térről az MVSZ által 2006. február 6-án odahelyezett, nemzeti színű lobogóval  ékesített piramist, amellyel az Ereklyés Országzászló helyét jelölték meg. A  kijelölt időpontban  megjelent  a Szabadság téren egy  "bontó brigád" (mint anno dacumál Vorosilov parancsára, 1950-ben), de  az odagyülekezett tiltakozók  megakadályozták, hogy "kommunista szombatot" tartsanak a piramis eltávolítási munkálataival.

KÉRDÉSCSOMAG

Meddig tűrhető még,  hogy Vorosilov és/vagy Rákosi szellemi utódjai  provokálják  a  magyar népet?

Meddig türhető még, hogy egy hazugságbant fogant kormány uralkodjon a kisemmizett polgárok  felett?

Meddig türhető még, hogy a Gyurcsány - Kóka -Demszky - Rogán(stb.,)-féle senkiháziak hazugsággal, képmutatással vagy ígérgetésekkel jussanak hatalmi pozíciókba és packázzanak a  választópolgárokkal?

Meddig türhető még, hogy a magyar nép  féltőn tisztelt szimbólumait  (Szent Korona,  Árpádsávos zászló, Turul madár, kokárda,  stb.) egyes  "gyökértelen"  személyek  akarják feledtetni vagy vagy tiltó listára tenni?

Meddig kell még várnunk arra, hogynemzeti önérzetünk  közel 60 éve tartó,  durva megsértésének - az észtekhez hasonló módon -, véget vessünk? 

Vajon milyen vastag lehet Rogán arcbőre,  és  mikor merészel választói  elé állni, hogy beszámoljon a választási kampány során elhangzott ígéretének teljesítéséről?

 

(Prof. Dr. Bokor Imre)
a Justitia Bizottság elnöke