Wass Albert: Így lett belõlem antiszemita

    292 Erdélyben nõttem emberré, a kolozsvári Református Kollé­giumban. A
    város lakosságának nagy része még magyar volt akkor, de voltak az
    osztálytársaim között zsidók is, bõven. Már diákkoromban elkezdtem
    írni. Verseim és elbeszéléseim meg­jelentek olykor Erdély legnagyobb
    napilapjában, a kolozsvári /Ellenzékben, /és így bejáratos voltam a
    szerkesztõségbe is, ahol barátságba kerültem Indig Ottóval, Hunyady
    Sándorral és Ligeti Ernõvel, kik véletlenül mindhárman zsidónak
    születtek. Ennek akkoriban nem sok jelentõsége volt, mert elsõsorban
    mind erdé­lyiek és magyarok voltunk, román megszállás alatt. Ott
    kezdte el pályafutását egy másik zsidó gyerek is, Havas Emil, aki
    egy szép napon bejelentette: "Nem gürcölök én itt tovább, hanem
    ki­megyek Amerikába, és ott leszek újságíró."    Még aznap délután átment a New York nevezetû kávéházba, ahol a román
    egyetemi hallgatóknak külön törzsasztaluk volt, és szembeköpte az
    ifjúsági elnököt. A felmérgesedett diákok jól elverték, és másnap
    már harsogta a nagy hírt a világ minden rá­diója: zsidóverés
    Romániában, ölik a zsidókat Kolozsvárott! Két napra rá ott volt a
    repülõjegy a Havas Emil zsebében, és repült New Yorkba, ahol állás
    várt rá a New York Timesnál.
    Nagy csoda volt ez, sokat beszéltek róla, de aztán a magyar­ellenes
    hangulat egyre sûrûbb magyarveréseket eredményezett, ezekrõl azonban
    nem tettek említést sem a rádió, sem az idegen nyelvû újságok, s
    Erdély magyarjainak nem volt hova menekül­niök elõle. Helyzetünk
    egyre romlott, s végül is ránk szakadt a második világháború. Aztán
    a németek megkezdték összefog­dosni a zsidókat, mi meg próbáltuk
    elrejtegetni a szerencsétle­neket~ ahogy lehetett. Behívtak
    katonának s mentünk háborút csinálni. Fölfordult a világ. Milliók
    pusztultak el, milliók váltak földönfutókká.

    Engem Bajorföldre sodort a vihar, ott nyomorogtam nehány évig, majd
    Hamburgban lettem éjjeliõr. Közben megírtam ne­hány könyvet is.
    Ebben az idõben jelent meg egy aprócska elbe­szélésem, /Kicsi Anna
    sírkeresztje /címmel, melyben szó van egy zsidó boltosról, akit
    elrejt a falu, s amikor rázúdulnak a musz­kák a házakra, szaladnak
    az emberek a zsidóhoz segítségért, de annak nincs ideje, mert a
    kommunista pártot kell megszervezze a városban. Alig jelent meg ez
    az elbeszélés, máris nekem estek: "Antiszemita uszítás! Antiszemita
    náci! Hogy mer ilyesmit írni! A zsidók mindég segítették a népet!"
    Így lett belõlem elõször antiszemita. Aztán 1950 augusztusá­ban négy
    kisfiammal együtt Amerika földjére léptem. Alig kö­pött ki magából a
    nagy hajó, olcsó kis New York-i hotelszobám­ban megjelent Havas
    Emil. Végignézett, mintha sohase látott volna, és kijelentette:
    "Maga még fiatalember! Írásai után több­nek gondoltam. Maga
    tehetséges! Ezért elhatároztuk, hogy meg­mentjük magát. Egy
    javaslattal jöttem."
    A javaslat ez volt: írjak nekik egy könyvet, ahogy azt õk kí­vánják,
    és "õk" bestsellert csinálnak belõle, a Readers Digest is lehozza,
    és filmet is készítenek. Arról azonban, hogy "miképpen kívánják",
    nem volt hajlandó nyilatkozni. Én pedig ragaszkod­tam ahhoz, hogy
    csak úgy tudok írni, ha tisztán látom a témát. Még fenyegetni is
    próbált: "Ha nem fogadja el a javaslatunkat, egyetlen könyve se
    jelenik meg Amerikában! Mert akár hiszi, akár nem: itt vannak a
    kezünkben a kiadóvállalatok, a sajtó, a televízió! Amerika azt lát,
    amit mi akarunk, hogy lásson, azt hall, amit mi akarunk, hogy
    halljon, és azt olvas, amit mi aka­runk, hogy olvasson!"
    Nem tudtunk megegyezni, és Havas úr haragosan eltávozott. Hamarosan
    rájöttem, hogy igazat mondott. Amikor elsõ kézira­tomat megküldtem
    az egyik jól ismert ügynöknek, nehány nap múlva visszajött minden
    magyarázat nélkül. Miután ez több­ször is megismétlõdött,
    megalapítottam az Amerikai Magyar Szépmíves Czéhet, erdélyi mintára,
    és késõbb a Danubian Press nevezetû kiadóvállalatot. Vén koromra
    mindkettõ megbukott ugyan, de azért kiadtunk összesen 22 könyvet
    magyarul és an­golul, s a /Transylvanian Quarterly, Hungarian
    Quarterlyés The Central European Forum /nevezetû folyóiratokat.

    Az antiszemita jelzõ nagy erõ itt Amerikában, azt beismerem. Nehéz
    küzdeni ellene. Mindössze az bosszantó kissé, hogy nem szolgáltam
    rá. Még csak nem is amiatt bélyegeztek meg, amit írtam, hanem azért,
    amit nem voltam hajlandó vaktában megírni.

    De ilyen az élet! S én inkább vagyok szegény ember tiszta
    lelkiismerettel, mint gazdag ember, ki szégyenszemre eladja magát.