„A magyar végzet abban rejlik, hogy örökké elvétjük az időmértéket… Mindig abban bízunk, hogy intézkedik a Magyarok Istene, és a történelem megvár minket, pedig az megy a maga útján… Aztán bűnbakot keresünk, átkozódunk meg búsulunk… valami hiányzik belőlünk: a bátorság az önismeretre.”

— (Féja Géza: Visegrádi esték)

 

Az adminisztrátor szerette volna a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos vitában eligazodni, ezért megkérte egy jogász barátját, hogy foglalja össze laikusok számára is érthetően a lényeget. Az alábbiakban ez az összefoglaló tanulmány olvasható:

Kedves Péter!

Ígéretemnek megfelelően a jogi érvényesíthetőség szempontjából összefoglalom a kötelező magánnyugdíjpénztárak társadalmi csapda voltát. A Fidesz még idejében felismerte, hogy mekkora veszélyt jelentenek az ország önállóságára nézve a kötelező magánnyugdíjpénztárak.

Az eltelt 20 év egyik legnagyobb csalása a privatizáció volt. A privatizáció alapját a kárpótlás intézménye jelentette, ami tulajdonképpen az emberek becsapását tette legálissá. Mindez jogilag úgy nézett ki, hogy az alkotmány rögzítette a tulajdonhoz való jogot. Erre való hivatkozással vezették be a kárpótlás intézményét amit az Alkotmánybíróság úgy értelmezett, hogy az állam ne materiálisan adja ki (pl: föld, ház, üzlet), hanem az állam belátása szerint értékpapírban, járadékban vagy szolgáltatásban adjon kárpótlást a volt tulajdonosoknak. Ezzel az alkotmány alapján alanyi jogként megjelenő tulajdonjogot a Polgári Törvénykönyv kötelmi jogrendszerébe emelte át a kárpótlási jegyekkel az egész jóvátételi szándékot. Ez jogilag nehéz helyzetbe hozta a volt tulajdonosokat, mert az alanyi jogot, amit a Földhivatal közhiteles nyilvántartása alapján egyszerűen lehetett érvényesíteni, a kötelmi jog bonyulult útvesztőibe irányította át az Alkotmánybíróság (Sólyom Lászlóék).

Ugyanis a tulajdonjog alkotmányban rögzített volta és annak érvényesíthetősége a polgári jogban az AB állásfoglalása szerint materiális formában nem kell egyezzen. Vagyis a föld nemcsak föld lehet, hanem azzal egyenértékű értékpapír is. Persze az értékpapírra sokmindent lehet vetni, de búza sosem fog kikelni belőle. A kérdés az, mi volt a célja a föld értékpapírral való helyettesítésének? Itt kapcsolódok a kötelező magánnyugdíjpénztári befizetésekhez, ugyanis a kárpótlással egyezően, itt is tettenérhető az átverés. Persze ezt mindenki tudta ezért kellett kötelezővé tenni a magánpénztárba való befizetést.
A jelenlegi vitás helyzet azon a téves feltételezésen alapul, hogy a pénztárakba befizetett pénz a befizető magánszemélyek tulajdona. Ez a jogszabályok alapján nem igaz.
Jogilag a helyzet az, hogy a befizetett pénz a befizetőtől közjogi szabályokkal elvont, közteher jellegű járulék, akkor is, ha az névre szóló számlán van nyilvántartva. A pénztártagok és a bank között szerződéses viszony van (így nyithatnak bankszámlát), ezért a befizető nem léphet föl alanyi jogon tulajdoni igénnyel csak kötelmi (szerződésen alapuló) igénnyel. Egyszerűen szólva a kötelező magánnyugdíjpénztár tagok nem tulajdonosai, csak üzletfelei a pénztáraknak.

A befizetett pénz a pénztár tulajdona.

A pénztártagokat nem a befizetett összeg illeti meg, hanem az annak célját jelentő szolgáltatás (nyugdíj). A befizetett pénzt a kötelező magánnyugdíjpénztár használja, szedi a hasznát, rendelkezik vele, olyannyira, hogy az összeg a pénztár könyveiben jelenik meg mint saját forrása. A pénztártagok csak abban dönthetnek, hogy a pénztár mibe fektesse a járulékukat (egyszerű embernek nehéz lekövetni a teljesülés vagy meghiúsulás okát). A befizetőknek abba nincs beleszólásuk hogy az intézmény (magánnyugdíjpénztár) ko nkrétan hogyan használja föl az összeget.

Ennek következtében amikor az állam megszünteti a magánnyugdíjpénztárakat, nincs a befizetőket érintő tulajdonelvonás, csupán egy másik szereplő lép be ebbe a kötelezővé tett sajátos kapcsolatba. Jogilag abszurd egy magánnyugdíjpénztárba való belépés kötelezővé tétele. A befizető szerződéses szabadságáról ugyanis a kötelező jelleg miatt nem lehet szó. Ennek következtében nem a pénztár és a befizető szerződéses viszonya a meghatározó ebben az abszurd helyzetben, hanem a kötelezésről szóló közjogi rendelkezés. Az abszurditást csak fokozza az a csapda, hogy a kötelező magánynyugdíjpénztárakat működtető bankok csődje, veszteséges működése esetén a pénzüket elvesztőknek ki fizetne nyugdíjat, ki gondoskodna róluk?

Jogilag az államnak kell helytállnia, nyugdíjat fizetnie, mert ő kötelezte a befizetőket a magánnyugdíjpénztárba való belépésre. Ez a helyzet időzített bombaként ketyegett a bankokat megadóztató, s ezzel az emberek terheit megkönnyítő Fidesz kormány alatt.

A kötelező magánynyugdíjpénztárak a bankok részéről olyan zsarolópotenciált jelentenek a mindenkori kormányokkal szemben mindenképpen nemzeti érdek megszüntetni.

Tudom Péter, hogy nem egyszerű a jog világában eligazodni, de a lényeget egy mondatban úgy tudom összefoglalni, hogy ami alanyi jogon jár azért nem kell bíróságra menni, ami viszont kötelmi jogon alapul (szerződéses viszony) annak érvényesítése mindig bizonytalan kimenetelű.

 

Az érthetőség kedvéért példákkal szemléltetem a fentieket:

  1. Az a tulajdonos, akinek 20 hektár földje volt amit a kommunisták elvettek, kisajátítottak, nem kaphatta vissza kárpótlásként csak kárpótlási jegyet kaphatott, amivel licitálhatott arra földre, ami a telekkönyvi nyilvántartás szerint alanyi jogon eredendően az övé volt. A licitálás másr kötelmi (szerződéses jogviszony) körébe tartozott, ezért szinte semmi esélye sem volt hogy visszakapja a saját földjét.
  2. A nyugdíjjárulék befizetését az állam írta elő, de az összeget a magánnyugdíjpénztárak kapták meg és a befizetett pénzzel sajátjukként rendelkeztek. A befizetett nyugdíjjárulék után az állam alanyi jogon nyugdíjat biztosít, ugyanakkor a kötelező magánnyugdíjpénztár csak abban az esetben fizet nyugdíjat kötelmi (szerződéses) viszony alapján, ha van rá pénze. Az államot nem engedik csődbe menni (EU tagország) a magánnyugdíjpénztárak maguk is csődbe mennek ha hasznuk van belőle.

 

Üdvözlettel: Laci