„…az oláhnak már jellemében van a gyanakvó bizalmatlanság, az előítéletes butaság, melyhez a furfangos rosszakaratnak nem kis adagja járul; fennhéjázó, durva, midőn hatalomban van, kígyóként csúszó-mászó, és alázatos, midőn túl van szárnyalva, határtalanul gyáva az erőssel szemben, kannibálilag kegyetlen a gyengével való mérkőzésnél…”

— (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása 1870.)

TjI. A 133 napos kommunista rémuralom

Kedves Magyar Testvéreim! 1919. március 21-ét a bolsevista diktatúra idejében, 30 éven keresztül 1959-től egészen 89-ig, úgynevezett forradalmi ifjúsági napok keretein belül minden évben meg kellett ünnepelni.

 

Ez a rendszer március 21-ét és április 4-ét - megszentségtelenítve a magyar történelmet - összekötötte március 15-vel. Ők azt a napot ünnepelték, mikor a magyarságra rászakadt a barbárságnak, a szadista tébolynak pusztító démona. Ami a Tanácsköztársaságnak nevezett időszak alatt történt, az tulajdonképpen gyorsított felvétele volt mindannak, ami 1945-től 1989-ig játszódott le Magyarországon. Ez a hasonlatosság azonban nem egy esetleges dolog volt. Ugyanazon nemzetközi csoport – lényegében a szabadkőművesség és az illuminátusok – elgondolkodása alapján jöhetett létre az a 133 nap, ami alatt a kommunisták kimutatták a foguk fehérjét. Akkor leplezetlenül és töményen mutatkozott meg mindaz, ami a bolsevizmus lényegét alkotja. Mert nem az akkori főszereplők emberi tulajdonsága, hanem egy eszmének a lényege mutatta be önmagát. Vagyis, mint ahogyan azt az elmúlt alkalommal is elmondtam, miképp a francia forradalom, úgy a bolsevizmus eszméi is bűnösek voltak, nem csak a megvalósítás. Ezeket az eszméket ugyanis azért nem lehet erkölcsösen és tisztán megvalósítani, mert a lényegük foglalja magába a bűnt.

Most vegyük szemügyre a Tanácsköztársaságnak nevezett rémuralom két fő alakjának, Kun (Kohn) Bélának és Szamuely (Sámuel) Tibornak az előéletét.

Kun Béla fiatal korában többször hangoztatta a szülei és barátai társasága előtt, hogy „majd én megmutatom”. Hát mondhatjuk, hogy Kun Béla aztán megmutatta…

Ez a közepes tehetségű ember annak idején egy képességeinek megfelelő kishivatalnoki állást töltött be Kolozsváron. Fel sem figyelt volna rá senki, ha nem jön közbe egy apró kellemetlenség, miszerint kiderül, hogy hozzányúlt a biztosítótársaság pénzéhez, s emiatt bűnvádi eljárás indul ellene. Szerencséjére, mikor kitör az első világháború, katonának jelentkezik, és ezért megmenekül a felelősségre vonás alól. Kikerül az orosz frontra, ahol jelleméhez híven az első adandó alkalommal megadja magát. 1917-ben így kerül kapcsolatba Leninnel és az orosz kommunistákkal. Akkor Lenin egy látszólag esetleges ügy miatt küldi őt Szamuelyvel és elvtársaival együtt Magyarországra forradalmat szítani. A közvetlen cél az lenne, hogy lekössék a közép - európai államok erőit, hogy azok ne tudjanak segítséget nyújtani a szovjet bolsevista rendszer leveréséhez. A távolabbi cél viszont az a bizonyos világállam megalakítása, amit Weisthaupték már 150 évvel korábban elhatároztak. Kun Béla tehát Magyarországra kerül azzal a feladattal, amivel később, majd a második világháború után Rákosi Mátyás.

Károlyi Mihály szálláscsináló rezsimje alatt Kun Béla társaival a Visegrádi utcai központjukban folyatja a szervezkedést, de miután túl hamar kiteregeti a lapjait, Károlyiék februárban börtönbe vetik. Öt héten át vendégeskedik a külső kőbányai Gyűjtőfogházban, ahol nem sokkal ezután – a történelemben páratlan módon – bekövetkezik a kommunista hatalomátvétel.

A másik hírhedt alak, Szamuely Tibor Nyíregyházán született. Tanulmányai után Nagyváradon lesz újságíró, ahol nem valami forradalmár módon éli az aranyifjak életét. Látogatója az Abbáziának, de gyakran megfordul az akkor Gizella, most Vörösmarty téri presszóban, melynek ablakán kitekintve többször is megjegyezte: itt vér fog folyni, itt ezt az egész teret majd a burzsujok vére fogja vörösre festeni. A maga módján próféta Szamuely – mint ahogy azt majd látni fogjuk – egy személyben tökéletesen megvalósítja a bolsevista eszmét annak gyakorlatával együtt.

 1919. március 21-én Károlyi Mihály megijedve Vyx jegyzékétől - melyben a magyar hadsereget egészen a Tisza vonaláig parancsolják vissza, átengedve ezzel a szabadon hagyott területeket a román betolakodóknak – egyszerűen lemond, majd beküldi Kunfi Zsigmondot a Gyűjtőfogházba, hogy ott átadja a hatalmat Kun Bélának.

Persze Károlyi jelleméhez híven később letagadja lemondását, azzal mentegetőzve, hogy nem tudta mit írt alá - azt hiszem, ehhez nem szükséges kommentárt fűzni.

Kunfi, Landler és Weltner Jakab a fogházban megállapodtak az akkor még rab Kun Bélával, hogy mielőbb egyesíteni fogják a szociáldemokrata és a kommunista pártot. (Figyeljünk az érdekes párhuzamra! Szinte szóról-szóra ugyanez történik meg később 1948-ban is.) Kun Béláék természetesen a gyalogosan távozni kénytelen szociáldemokrata küldöttség autóján hagyják el a fogházat, hiszen akkor már ők voltak a hatalom igazi birtokosai.

És itt röviden ki kell térni a következőkre: most sokan úgy gondolhatják, hogy az imént elhangzottak mind közismert dolgok, mi pedig azt ígértük, hogy a történelem fehér foltjairól fogunk beszélni. Ezek a látszólag unalmas események abban a pillanatban érdekessé válnak, mihelyt felfedezzük a párhuzamokat. Mert nem maguk az ismert események, hanem az összefüggések ismertetése adja azoknak a fehér foltoknak a feltárását, melyekről az iskolákban nemigen szoktak beszélni. Ha hagyjuk, hogy a történelem tanítson minket, úgy észre fogjuk venni, hogy az úgynevezett mérsékelt baloldal mindig a leggonoszabb terroristák szálláscsinálója volt. Akik ma szélsőségről beszélnek, és megbélyegeznek a jobboldalon mindenkit, fasisztának, nácinak nevezik azt, akik következetesen képviselnek egy eszmét, azok mindig megtalálhatók az úgynevezett szalonképes táborban is. Akik azt hirdetik, hogy középen kell állni, hogy mérsékelt politikát kell folytatni, azok előbb-utóbb mindig teret engednek a baloldali gonoszságoknak. Egy alkalommal, saját fülemmel hallottam egy prominensnek mondott jobboldali személytől, hogy „szükségünk lenne egy tisztességes szociáldemokrata pártra”. Nos az a szociáldemokrata párt, amit ő tisztességesnek mondott, ott ahol megjelent, minden egyes országban úttörője volt a bolsevizmusnak. Ha valaki tudja, hogy mit beszél, és nem csak gépiesen szajkózik bizonyos szólamokat, akkor képtelen vagyok felfogni, miért állítja azt, hogy a nemzetnek szüksége lenne egy szociáldemokrata pártra. Ezek mindig ugyanazt az eszmét szolgálták, ugyanannak a Weisthaupt-féle világ-összeesküvőknek a szekértolói voltak. 1918-ban és 1945 után is megmutatkozott, hogy összenő, ami összetartozik.

 

Amennyiben megpróbáljuk rendszerbe foglalni az úgynevezett Tanácsköztársaság intézkedéseit, akkor a következő érdekességet figyelhetjük meg: rendeleteik – mert törvényekről nem beszélhetünk egy törvénytelen állapotban – elsősorban a magyar társadalom atomizálását szolgálták. Azzal, hogy államosították a gyárakat, bankokat stb., lényegében a magántulajdon megszüntetésén fáradoztak, vagyis, hogy a nem kommunista és a nem összeesküvő réteget megfosszák minden vagyonától. De az igazi csapás nem ebben, hanem a későbbiekben bekövető szellemi rombolásban nyilvánult meg.

Figyeljük meg, hogy marxista, materialista világnézetet vallók midig igyekeznek a figyelmünket kizárólagosan a gazdasági dolgokra terelni, és mi sokszor besétálva a csapdájukba erre összpontosítunk. Szüntelenül azon sajnálkozunk, hogy mekkora a nyomor és a szegénység - mint ahogy akkor is az volt és egy idő után mindenhol az van, ahova a kommunisták beteszik a lábukat. De nem ez a lényeg! Az a pusztítás, amit a lelkekben végeznek , az a lényeg! Mert a szellemi elhajlásoknak mindig megvannak a materiális következményei - ez már filozófiai szükségszerűség.

Ők meg az elődeik a francia forradalom alatt folyamatosan azt hangoztatták, hogy a vallás magánügy, továbbá, hogy az egyház és az állam szerepét külön kell választani. Magánügy? Akkor mivel magyarázható az a féktelen terror, amit 1919-ben folytattak a vallás ellen? Elrendelték pl. a vidéki templomok bezárását és törvényen kívül helyeztek minden vallást. Hát kérdezem én, ha igazat mondtak volna, ha Marx maga is komolyan vette volna, amit mondott, akkor miért volt olyan fontos a vallás elleni harc? Ha valaki nem hisz Istenben, akkor miért fordul ilyen sátáni gyűlölettel a vallás ellen? Persze erre is meg van a magyarázat. Ez az összeesküvő csoport Weisthaupt óta teljes tudatában van annak, hogy minden egyes nemzetnek egyik legerősebb támasza az erkölcs és annak alapja a vallás, mely komoly akadálya egy világuralmi rendszer kialakításának.

Abban a pillanatban, ahogy valaki elszakad a transzcendenciától, a földön kívüli valóságtól, ha megtagadja Istent, vagy csak egy olyan Istenképet vall, amelynek nincs semmi köze a létező világhoz, báb lesz, megszűnik egyén lenni, könnyen alakítható tömegemberré válik, és így nehézség nélkül beterelhető egy világállamba. Persze ahhoz, hogy ez kivitelezhető és tartós legyen, be kell avatkozni az oktatási rendszerbe is.

Lukács György, Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos helyettese, a későbbiek során nagynak mondott filozófus - aki egyébként 12 ember kivégzését is elrendelte - feladatkörébe tartozó tankönyvek revíziója során olyan tanmenetet előírásán fáradozott, melynek a főbb irányelvei igyekeznek bemocskolni mindent, ami nemzeti múlttal kapcsolatos, és nevetségessé teszi mindazokat, akik jelentős szerepet töltöttek be a magyar történelemben. Sajnálatos módon a népnemzetinek mondott Németh László is beállt a sorba és megkísérelte Zrínyi deheroizálását. (Már megint itt a párhuzam. Egy kicsit lassabban ugyan, de így történt ez 1945 és 90 között is.)

Persze a terv logikus volt, mert ha a második világháború hőseit pocskondiázni kell, ha a Budáról kitörő hősöket gazembereknek kell beállítani, ha Budapestnek az 53 napig tartó közvetlen és 101 napig tartó közvetett védelmét bűncselekménynek kell beállítani, és a résztvevőket háborús bűnösként kivégezni, akkor teljesen logikus, hogy a múltban történt hasonló cselekményeket is el kell ítélni. Mert ha Zrínyinél és Szondinál hőstettnek számít valami, akkor a XX. században is hőstettnek számít. Ha ugyanez a XX. században bűntettnek minősül, akkor világos, hogy visszamenőleg is át kell írni a történelmet, és ami akkor szent és jó volt, azt most átkozottnak és bűnösnek kell tekinteni. Ebből következően az egész magyar történelem bűnösökből kell hogy álljon, és mindenkit, akik akkor nagynak számítottak, most a porba kell taposni, és ez természetesen ugyanúgy vonatkozik a francia forradalom előtti nagyságokra is. Persze fanyalogva el kell fogadni olyanokat, mint Beethoven, Mozart, Haydn stb., azonban ezekről nem kell sokat beszélni. Ezzel szemben azokat az elfajult művészeket kell propagálni, akik szabadkőművesek voltak, akkor is, ha förtelmet alkottak, sőt annál jobb. És ha már sikerült elszakítani a csorda emberekké tett tömeget az igaztól és a jótól, akkor el kell szakítani a harmadik alapértéktől, a széptől is. Ha az igaz helyébe lép a tévedés, a jó helyébe a bűn , ez esetben világos, hogy a klasszikus szépség helyébe is a torznak kell lépnie.

De nézzük tovább az eseményeket. A forradalmi kormányzótanács elnökének Garbai Sándort választották meg, aki ugyan nem volt száz százalékig az ő emberük, díszletnek azonban mégis szükség volt rá. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Dobi István, majd később Losonczy Géza tökéletes párhuzamban futnak Garbaival.

A többiek viszont nagyon is az ő embereik voltak:

- Ágoston Péter: külügyi, majd igazságügyi népbiztos

- Böhm Vilmos: szocializálási népbiztos
- Hamburger Jenő: földművelésügyi népbiztos

- Pogány József: hadügyi népbiztos
- Kun Béla: külügyi népbiztos

- Kunfi Zsigmond: közoktatásügyi népbiztos és helyettese ,  Lukács György
- Landler Jenő: belügyi népbiztos, aki egyben kereskedelmi népbiztos is volt, helyettese Rákosi Mátyás, aki akkor még Rosenfeld névre hallgatott.

- Szamuely Tibor: közoktatásügyi népbiztos
- Vántus Károly: földművelésügyi népbiztos
- Varga Jenő: pénzügyi népbiztos

Erről a Lukács (Löwinger) Györgyről még annyit, hogy a tájékozatlan emberek hatalmas filozófusként tartják számon, aki még egy iskolát is létrehozott. Nem árt, ha tudjuk, hogy ennek a Lukács iskolának a tanítványai között megtalálhatók a demokratikusnak nevezett SZDSZ prominensei is. Persze nemzetközileg ismert név, de ez még nem jelenti a nagyságot, csak azt, hogy a nemzetközi sajtó – amely egy bizonyos csoportnak a kezében van – rendesen megreklámozta őt. Persze kevésbé reklámozott meg egy Kecskés Pált, Horváth Sándort, és egy Schütz Antalt. Jellemző, hogy ezeket a neveket még így is jobban ismerik a világon, mint idehaza. Hogy egy Fogarasi Bélának, és egy Rudas Lászlónak a nevét elfelejtette mindenki, az egy cseppet sem számít, a lényeg az, hogy a Lukács György név megmaradt. Ez az ember egyébként egy nemzetközi kalandor volt, aki rengetegszer változtatta a nézeteit. Eredetileg esztétának készült, aztán a Tanácsköztársaság ideje alatt rájött, hogy nemcsak a tömegkivégeztetéshez, hanem a filozófiához is ért – akkor éppen marxista volt. A Horthy rendszerben az úgynevezett fehérterror alatt természetesen amnesztiát kapott. (Ha jobban megnézzük , nem is lehetett ez akkora terror, ha egy Lukács György tovább működhetett.) Abban az időben kantiánus volt (Kant filozófiájának követője), mert akkor ezt találta menő dolognak. Aztán később 1945 után megint marxista lett. Mikor úgy tűnt, hogy jön az úgynevezett reformkommunisták ideje 1956, kiosztottak rá egy-két szerepet (pl. nekilát Marx revíziójának a végrehajtásához), majd kissé háttérbe szorították, miközben megjutalmazták egy öt szobás Duna-parti lakással. Tehát elég sokszor változtatta a ruháját, de a lelke ugyanaz maradt, mindig romboló volt. Szellemi síkon ugyanazt hajtotta végre, mint az általa kivégeztetett 12 emberrel materiálisan. Vagyis a híresség, a sokat emlegetettség nem jelent mindig értékeket és az elhallgatottság sem jelenti törvényszerűen az értékek hiányát.

(Szerk.: Nézzük meg, hogy vélekedik ez a nagyszerű filozófus az alább röviden bemutatott Korvin Ottóról:

…A bolsevista rémuralom csak úgy tudta 133 napig fenntartani magát, hogy a hatalomra jutás pillanatától kezdve a legvadabb és legkíméletlenebb terrort alkalmazta, Cserny József, Szamuely Tibor és Korvin-Klein Ottó voltak a terror legfőbb szervezői és irányítói. Szamuely Tibor külön terrorcsapatával a vidék megfélemlítését intézte. Korvin-Klein Ottó a belügyi népbiztosság politikai nyomozó osztályának volt a vezetője. Mint ilyen; főleg ellenforradalmi összesküvések után nyomozott. Ennek a három embernek a parancsnok ága alatt álló négy-ötszáz terrorista biztosította tulajdonképpen a népbiztosok uralmát. Ezek tartották rémületben és rettegésben az országot.
A terror nem ismert osztálykülönbséget; áldozatainak túlnyomó része egyszerű földmíves, de voltak a kivégzettek között munkásak, iparosok, kereskedők, papok, csendőrök, katonatisztek és hivatalnokok is nagy számmal.

Lukács György,Korvin Ottóról:

Hősiesen önfeláldozó elvtárs volt csupán, szerényen és nyugodtan a háttérben dolgozó szervező. Tevékenységének nélkülözhetetlen voltát folytonosan érezte a magyarországi proletariátus, anélkül, hogy a nagy tömegek előtt ismertté és meghitté vált volna… Csöndes, nyugodt, szerény és tárgyilagos volt. Lágyságát és kedélyének mélységét csak azok ismerték, akik személyesen közel álltak hozzá… mindenkit, aki ismerte, lebilincselt puha, líraian hangolt kedélye…

A proletariátus egyszerű hőseként élt, és úgy is halt meg. Megérdemelte, hogy a proletariátus legnemesebb mártírjaival együtt őrizze meg emlékét minden időkre.)

A Tanácsköztársaságnak nevezett bolsevista rémuralom ízig-vérig nemzetellenes volt.

Nyíltan hirdették - amire manapság csak célozgatnak – úgy az országhatárok, mint a család intézményének az eltörlését. Valójában erről szól Engelsnek „A család, a magántulajdon és az állam eredete” c. műve, melynek tanulmányozását szívből ajánlok mindenkinek, mivel a legtöbb embernek hamis hiedelmei vannak a marxista eszmékről. Ennek a „tudományos” munkának gazdasági vonatkozásait Marxnak, a filozófiait pedig Engelsnek köszönhetjük. Pl. Engels állítása szerint az ő tudományuk, már régen bebizonyította a szabad akarat hazug és tudományellenes mivoltát. Vagyis a marxisták szerint nem vagyunk szabadok. Ebben az esetben az ún. háborús bűnösök determináltan voltak háborús bűnösök? Ha a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére szövetkező elítéltek mind szabad akarat nélküli bábok voltak, akkor milyen jogon ítélkeztek felettük?

Hát így néz ki a bolsevik filozófia, meg a gyakorlat, és persze ennyire volt tudományos az általuk tudományos szocializmusnak nevezett förmedvény. Mert ezt mondták 133 napig, és ezt mondták 45-től 45 éven át. Ennek a tudománynak az egyik legfőbb vonása a természetellenesség. Igen, a bolsevizmus az emberi természetnek üzen hadat. Természetellenes dolog például a magántulajdon felszámolása, elegendő bármely kisgyereket megfigyelni, mennyire tiltakozna, ha játékait úgynevezett családi köztulajdonba vennék. Továbbá természetellenes dolog a család felszámolására törekedni, mert ez esetben teljességgel elkerülhetetlen az anarchia. Olyan varázsszert még nem talált fel senki, amely képes lenne megakadályozni annak a társadalomnak a felbomlását, ahol a családokat megpróbálják felszámolni.

De természetellenes a vallás elleni küzdelem is. A pogány rómaiak is azt mondták, hogy egyetlen néppel sem találkoztak, amelynek ne lett volna valamilyen vallása. Az afrikai primitív törzsek, a kultúrnépek, a civilizált és civilizálatlan társadalmak mind valamilyen vallást követnek. Összefoglalva a bolsevizmus arra vállalkozott, hogy három téren üzenjen hadat a természetnek. Ehhez elsősorban azt kellett elhitetnie, hogy minden változik, hogy semmi sem állandó, ebből következően nem létezik örök emberi természet sem. Ez persze egy filozófiai képtelenség, hiszen azok a változások, melyek az egyes korokban történnek – amit persze senki sem tagad – csak járulékosak, vagyis nem érintik az emberi mivolt lényegét. Nem veszik figyelembe, hogy az ember értelemmel, szabad akarattal és érzelemmel rendelkező lény, s benne a szellemi és anyagi világnak egy harmonikus egysége van. Természeténél fogva törekszik arra, hogy társas legyen, hogy az egyéniségét érvényesítse, továbbá létezik egy vertikális, fölfelé nyúló komponense is, mely szerint igyekszik kapcsolatot létesíteni Istennel. Mindez bizonyítható, hogy szükségképpen van így. Az emberi természettel való hadakozás elkerülhetetlen vereséghez vezet, ezért hosszú távon a kommunizmus és ikertestvére , a liberalizmus - mely azelőtt az előszobája , most pedig egy transzponált változata ugyanannak a végső célnak - biztos bukásra van ítélve. Amit korábban a „világ proletárjai egyesüljetek” jelszaván keresztül próbáltak megvalósítani, azt ma az unióba tereléssel akarják elérni.

A természetellenesség mindig lázadást hoz létre!

Mindaz, ami 1956-ban bekövetkezett Magyarországon, szükségképpen történt, és csak az időpontja volt esetleges. Természetesen ennek az eseménynek is megtaláljuk a gyorsított, kicsinyített változatát, mikor 1919. június 24-én a Ludovika Akadémia fiatal növendékei és a dunai monitorok fegyveres akciót indítottak a bolsevista uralom megdöntésére. Annak ellenére, hogy cselek és árulások révén a megmozdulás sikertelenné vált, mégis büszkék lehetünk rá, hogy a magyar nép akkor sem nézte tétlenül ezt a rémuralmat.

Az 1919-ben a Magyarországra irányuló nemzetközi figyelem miatt Budapesten nem Szamuelyt, hanem egy Garbaihoz hasonló huszadrangú személyt, a szociáldemokrataHaubrich Józsefet tették meg városparancsnoknak (eredeti foglalkozása vasöntő) , aki látszólag a felkelők mellé ált, azonban feladatának eleget téve tőrbe csalta őket.

A hősies felkelés leverése után az elvtársak könyörtelen, demonstratív ítéletet hoztak. Az elvtársak június 27-ére tűzték ki az akasztások időpontját, melyet az Oktogonon kívántak végrehajtani.

(Ismét egy párhuzam: A második világháborút követően, az úgynevezett felszabadulás után, az új rendszer első napjaiban Budán még folytak a harcok, de az Oktogonon már akasztottak. Nagyon sürgős volt. A város élelmezéséről még nem gondoskodtak a „győztesek”, sőt – micsoda mulasztás! - az Oktogon még akkor Mussolini tér, a Körönd tér még Hitler tér volt, de az akasztások már folytak.)

Az 1919. június 27-re kitűzött kivégzéseket azonban Romanelli alezredes közbelépésére nem merték végrehajtani. A bátor olasz biztosította Kun Bélát, hogy felelősségre vonásuk nem fog elmaradni, amennyiben megtörténnek az akasztások. Ennek köszönhetően Kun Béla meghátrált, és az összegyűlt tízezrek nagy bosszúságára – a környéken élők nagyon élvezik az ilyen eseményeket – a nagy „show” elmaradt.

Ha fellépett volna akkor a nyugat és nem a bolsevisták mellé áll, ahogyan azt a második világháború után is tette kiszolgáltatva a Sátán csatlósainak Kelet-Európát, akkor nem történhettek volna meg százszámra a magyarországi gyilkosságok sem. Amit a derék Romanelli egy személyben megtett, azt a nyugat százszor könnyebben meg tudta volna tenni.

De nem tette meg, és így a főterrorista Szamuely hatalmas energiával, fáradhatatlanul végezhette áldatlan munkáját. Több, mint 500 gyilkosságnak részben saját kezű végrehajtója, részben kezdeményezője volt ez a beteglelkű ember. Hajdúszoboszlón kezdte, majd nyugat felé haladva, Kalocsa, Baja és Dunapataj - ahol napokig tartott a fegyveres ellenállás -, majd továbbhaladva Szombathely, Celldömölk és még sok kis helység lakója szenvedte el a mészárlást.

És kik az áldozatok? Nem bárók, nem grófok és elsősorban nem is egyházi személyek, hanem egyszerű parasztok, vasutasok. Hát így képviselték a kommunisták a munkás-paraszt érdekeket. A lényeg az volt, hogy akit kivégeznek, az keresztény és magyar legyen, továbbá olyan személy, aki vagy ellenük van, vagy vélhetően ellenük fog fordulni, de sokszor egyedül Szamuely szeszélye döntött. Ez az alak egyébként nem akkor kezdte a tömeggyilkolást, mikor Magyarországra jött, hanem már korábban tapasztalatokat szerzett Oroszországban, akárcsak hű megfelelője Gerő Ernő Spanyolországban. Amikor fogságba esett és kommunista lett, s ezáltal megmenekült a hadifogságtól, hogy bebizonyítsa micsoda energikus forradalmár, 92 hadifogoly kivégzését rendelte el. Azokét, akik az ő bajtársai voltak. Hallatlan dolog. Olyan még nem fordult elő az egész magyar hadtörténelemben, hogy valaki a saját bajtársait végeztesse ki. Ez volt az előjáték, ha tetszik a főpróba, majd következett Magyarországon az igazi fellépés. Ezt főleg nem a hadügyi népbiztosi szerepben vitte véghez, hanem az április 25-i felhatalmazása révén, a rögtönítélő bíróság elnökeként. Ez a bíróság egyébként három személyből állott, és a tárgyalás kb. öt percig tartott, mely után mindjárt következett az ítélet, az akasztás.

Egy osztrák újságíró az akasztások csúcspontján, 1919 júniusában Budapestre érkezett, és megkérdezte Szamuelytől, hogy mi az oka ezeknek a példátlan kivégzéseknek. (Úgy látszik , a francia forradalom híre nemigen jutott el hozzájuk.) A Szamuely által adott válasz igen tanulságos.

– Azzal, hogy mi kivégzünk embereket, valójában humanisták vagyunk, mert a terror, amit rendezünk, félelmet kelt az emberekben, és így nem mernek lázadozni ellenünk. Ha nem végeznénk ki ezeket, polgárháború törhetne ki, és akkor sokkal több lenne az áldozat. Tehát azzal, hogy megelőzünk egy nagyobb vérontást, mi humanistáknak nevezhetjük magunkat.  Majd hozzátette: – Miért kell ezen ennyire fennakadni, hiszen amennyi embert mi kivégeztünk, annyi önöknél is meghal balesetekben.

Most nem arra akarok kitérni, hogy milyen lelkületű ember az, aki a véletlen balesetek, és a szándékos gyilkosságok közé egyenlőségjelet tesz, hanem csak néhány elvi dologra.

1. Haigaza is lenne Szamuelynek, és tényleg egy nagyobb rosszat akadályozott volna meg, akkor is bűnös gazember, mert alapvető elv, hogy a cél nem szentesíti az eszközt.

A legszentebb célokért sem lehet egyetlen ártatlan életet sem kioltani.

2. Egy törvénytelen hatalom nem végeztethet ki még bűnöst sem. Ők úgy álltak az ország élén, hogy erre semmiféle felhatalmazásuk sem volt, ezért nem különböztek az útszéli gengszterektől.

3. De nem is volt ez igaz, hiszen a magyar nép nem ilyen. Ezek a gaztettek inkább kiprovokálnak egy lázadást, amit példáz a ludovikás felkelés és a Rákosi terror után bekövetkezett 1956-os forradalom is, amely méretét tekintve a világtörténelem legnagyobb szabadságharca volt. Vagyis nem igaz az az elv, hogy a terror megakadályozna bármiféle háborút, forradalmat, vagy szabadságharcot.

Sokan mondhatnák, hogy miért foglalkozunk egy ilyen emberrel, hisz nem az ő személye a lényeg. Most nem kívánok hivatkozni a Szovjetunióban meggyilkolt tízmilliókra, a Kínában meggyilkoltakra, csak a civilizált nyugatra. Amikor ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira, szakasztott úgy érvelt az USA, mint Szamuely az osztrák újságírónak. Azt mondták, hogy tulajdonképpen ők humanisták voltak, mert megakadályozták a további vérontást, és ezzel meggyorsították a háború befejezését.

Ha belegondolunk, a logika ugyanaz, és a gyökér is ugyanaz.

A liberalizmus nem véletlenül szövetkezett a bolsevizmussal a háború utolsó napjaiban.

Összenő, ami összetartozik.

Azonban Hirosima és Nagaszaki sem volt egyedülálló akció. Ott volt az angolszász terrorbombázás, melynek nemcsak német, nemcsak magyar, hanem még a saját szövetségesük ártatlan polgárai is áldozatául estek. Soha nem lehet jóvátenni azokat a gaztetteket, melyekkel ez a társaság sivár temetővé változtatta az európai kultúrhelyeket azt mondván, hogy ezek siettették a háború befejezését.

Az 1945. február13-án bekövetkezett drezdai bombázás bizonyítja legjobban, hogy ez nem igaz, mivel a porig rombolt város egészen a háború végéig, 1945. május 9-ig német kézben maradt. Mit gyorsított akkor ez meg?

Röviden áttekintve a hasonlatosságok a következők: az egyéni jogok és a magántulajdon felszámolása, a család elleni hadjárat, az erkölcstelenség és a vallásnélküliség terjesztése, a fékevesztett terror, a „cél szentesíti az eszközt” elve és a nacionalizmus kiirtása.  Ugyanaz folyik 19-ben, mint 45 után, és lényegüket tekintve ma is.

Magyarországon ez a bolsevik társulat két esetben lovagolta meg azt a nacionalizmust, aminek egyébként esküdt ellensége volt. A 1919-ben, a szlovák és román csapatok ellen, a Vörös Hadseregben harcoló magyar katonák nem a bolsevista rendszer, hanem a magyar föld védelmében küzdöttek, vagyis az általuk olyannyira gyűlölt nacionalizmusra támaszkodtak. Ahogy Sztálin a második világháború alatt sem a kommunista szólamokkal, hanem a nagy honvédő háború jelszavával szólítja hadba az oroszokat. Nem holmi osztályharcra hivatkozik, hanem arra a nacionalizmusra, melynek később mindent megtesz a felszámolására. Ez is azt mutatja, hogy ezeknek nem a marxizmus az igazi meggyőződésük, hanem a Weisthaupt - féle világállam létrehozása, az összes népek rabszolgává tétele egy bizonyos csoport uralma alatt. Minden mást csak eszközként használnak fel ennek érdekében.

Amikor 1919-ben már képtelenek szalonképessé varázsolni az általuk fenntartott terrort, akkor Kun Béla kijelenti: most elmegyünk, de kedvezőbb időben majd visszajövünk. Ő ugyan nem jött vissza, de elvtársai később visszajöttek, valóban kedvezőbb körülmények között.

És itt megint egy hasonlatos és tanulságos dolog történt, melynek a záróakkordja is igen tanulságos.

Egy úgynevezett szakszervezeti kormánynak, Peidl Gyula kormányának adják át a hatalmat, melyre szellemesen a következő megjegyzést tette Hóman Bálint: a kommunisták áttették a hatalmat a bal kezükből a jobb kezükbe, melynek következtében a vörös csak egy kicsit lett fakóbb.

Gondoljunk csak 1989-re, meg az úgynevezett rendszerváltásra! Szinte ugyanaz ismétlődött meg csak lassabban és óvatosabban, ami akkor sokkal gyorsabban. Azzal, hogy az akkori MSZMP MSZP-vé változott, hogy az akkori kádereiket beépítették különböző egyéb pártokba, lényegében ugyanazt tették. A bal kezükből a jobb kezükbe áttett hatalmat más jelszavakkal, más módszerekkel tovább birtokolják. Vagyis kedvezőbb körülmények között folytatják ugyanazt.

Aki ezt nem veszi észre, azt a történelem nem képes tanítani. Aki csak az adatokat ismeri, és az összefüggéseket nem látja, az nem tud semmit, annak csak a rengeteg fehér folt teszik ki a tudását. A 133 napos bolsevista terrorból és főleg a megszűnéséből le kell tudnunk szűrni azt, hogy nem hihetünk olyan baloldali propagandának, amely azt állítja, hogy a szélsőségektől megszabadulva, normális módon kell tovább hirdetni a szocializmust. Az úgynevezett szociáldemokrácia minden korban, még a nyugati megváltozott formájában is ugyanazt a célt szolgálja mindig a körülményeknek megfelelően. Vagyis szakítanunk kell azzal a felfogással, hogy a különböző pártokra azért van szükség, mert az egyik a munkásság, a másik a parasztság, a harmadik ilyen, vagy olyan érdeket képvisel. Ha tanultunk a történelemből, akkor megállapíthatjuk, hogy egy becsületes magyar ember csak olyan politikát követhet, amely az egész nemzet érdekeit képviseli. Csak egy olyan párt mellé lehet állni, amely nem érdekeket, hanem értékeket képvisel, és az értékek képviselése által az egész nemzet érdekeit tartja szem előtt. Minden más politika csak zsákutca és előbb-utóbb oda vezet, ahova a 133 napos terroruralom. Ettől függ a magyar nép jövője. Márpedig a magyar népre szüksége van egész Európának és az egész világnak azért, mert történelmi hivatása van, amelyre mindig büszkének kell lennie. Az idealista magyar nemzet mindig az égre nézett, de a lába a földön járt, és harcával nemcsak a saját, hanem egész Európa érdekeit is védte.

Ez a nép csak akkor tud életben maradni, ha nem szakad el jellegétől, magyar mivoltától és Istentől.

A magyar népnek élnie kell és meggyőződésem, hogy a magyar nép örökké élni is fog.

Úgy legyen!

(Tudós-Takács János előadása alapján)